A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra – hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A vándortáborok a legbiztonságosabb táborok közé tartoznak
A gyerekek a természetben, közösségben vannak és mozognak – mutatott rá Révész Máriusz.
Révész Máriusz kiemelte: még az eddigieknél is fontosabb, hogy lesznek idén vándortáborok, ugyanis március 16-tól a koronavírus-járvány miatt a gyerekek élete megváltozott, nem mehettek iskolába, nem találkozhattak társaikkal és kevesebbet mozogtak.
A vándortábor minderre „gyógyír”, a gyerekek a természetben, közösségben vannak és mozognak – mutatott rá. A táborok 28 ezer forintba kerülnek, ez tartalmazza az egyheti szállás, az ellátás és a programok költségét.
A koronavírus-járvány kapcsán Révész Máriusz arról beszélt, hogy a vándortáborok a legbiztonságosabb táborok közé tartoznak, ugyanis a gyerekek egy héten keresztül zárt közösségben vannak 20-30 fős csoportokban és kevés kontaktust létesítenek. Közölte: a tanárok számára kedvezményes és jó színvonalú képzéssel kívánják vonzóvá tenni a táborokat; egy hétre 100 ezer forint külön díjazásban is részesülnek.
Révész Máriusz kitért arra, hogy a tavaly kiírt novellaíró- és fotópályázat mellett idén versírópályázatot is hirdetnek a gyerekeknek. Június első felében jelenik meg egy, a legjobb magyar kortárs költők vándortáborokról írt antológiája – mondta.
A fideszes politikus szavai zárásaként arra biztatta a szülőket és a tanárokat, hogy éljenek a vándortáborok kínálta lehetőségekkel, ugyanis – mint fogalmazott – az a nyár egyik legnagyszerűbb programhete lesz a gyerekeknek és a legnyugodtabb pihenést nyújtó időszaka a szülőknek.
Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a többi közt jelezte, hogy az erdei vándortáborokban a tavalyi hét útvonal idén további kettővel bővült, így a gyerekek a Zemplén, a Mátra, a Pilis, a Börzsöny, a Bakony, a Mecsek, a Vasi-Hegyhát mellett idén a Vértes és a Zselic kulturális értékeit is megismerhetik. Hangsúlyozta, hogy táboraik biztonságosak, fenntarthatók és fontos a közösségépítő szerepük.
Virág Benedek, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vándortábor-projektvezetője tájékoztatása szerint a táboraik célja a fizikai mellett a szellemi egészség megőrzése. A zarándoklat során mintegy 20 kilométert tesznek meg a csoportok, és olyan helyszínekre látogatnak el, amelyek több mint ezer éve fennállnak, köztük Tihany, Bakonybél és Pannonhalma bencés közösségeihez.
Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség projektkoordinátora egyebek mellett arról beszélt, hogy a járványhelyzet miatti egészségügyi szabályokat úgy szeretnék betartatni a gyerekekkel, hogy „az majdhogynem szórakozás legyen”.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Aranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Megőrültek a svédek is
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
NB I: távozik az MTK védője, marad a KTE kapusa
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Aranynap-díj: ezekben a szállodákban biztosan nem fog csalódni
Tizenhatodik alkalommal adták át a legjobb hazai konferencia- és wellness-szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját elismerő díjakat.
Több százezres tömeg imádkozik a Szűzanyához a békéért Csíksomlyón
Óriási az érdeklődés.
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Az elmúlt évtizedben a Soros-hálózat többször megpróbált káoszt kirobbantani Budapesten. Az akcióktól azt remélték, hogy megbuktathatják Orbán Viktor kormányát és átvehetik végre a hatalmat Magyarország felett is.