Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélypontról, a kereslet felélénkült, rengetegen néznek lakásokat, az eladók viszont lépéskényszerbe kerülnek. Az Ingatlan.com elemzése szerint ugyanis egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között, a kínálati oldal nem alkalmazkodott a valós kereslethez. Sok tulajdonos ugyanis még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és az értéket nem igazították a vásárlók fizetőképességéhez. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője hangsúlyozta, a lakáskeresőkből csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik az árat.
Eltér a kereslet a kínálattól a lakáspiacon
Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélypontról, a kereslet felélénkült.
A szakértő szerint az eladó lakások és házak iránti kereslet éves szintű növekedése csalóka lehet, mert már 2019 nyarától kezdve kisebb volt az érdeklődés a korábbi évekhez viszonyítva, vagyis már a járványtól függetlenül kezdett megtorpanni a lakáspiac. – Tavaly nyáron jelent meg a kiemelkedő kamatozású lakossági állampapír, amely lényegében elszipkázta a befektetőket az évről évre egyre magasabb árakon pörgő lakáspiacról. Hiába nőtt idén júniusban minimális mértékben az érdeklődések száma, ez a gyakorlatban nem jelent sokkal több érdeklődőt és adásvételt tavaly nyárhoz viszonyítva. Mindössze a viszonyítási alap lett sokkal kisebb, és erre az alacsonyabb szintre esett vissza tartósan a lakások iránti kereslet – jelezte Balogh László. Egy dolog biztos, a járvány következtében a lakáskeresők fizetőképessége nem növekedett.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Kulisszatitok: ahogy landolt Budapesten a kínai elnök, azonnal mélyen meghatódott – videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Hivatalosan is eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.