Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi első részében.
Karácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi első részében.
A diákok emellett kaptak feladatot a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is. Az érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények is szerepelnek. Az érettségizők – ahogy azt a korábbi években megszokhatták – több szöveges feladatot is kaptak. A több témakört érintő feladatok között van olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik, de volt egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos feladat is.
A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.
A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.
A 10-12 feladatot tartalmazó I. feladatlap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.
Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.
Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is – függvénytáblázat, egyidejűleg akár többféle is, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
Szigorú egészségügyi szabályok
A járványügyi szakértők javaslatait is figyelembe véve tervezték meg az idei érettségi időpontját, szigorú biztonsági előírások mellett. Akárcsak tegnap a magyar, a mai matematika érettségi is egy órával később kezdődött az eddig megszokotthoz képest (8 helyett 9-kor), hogy a diákok és a munkába járók szeparálva legyenek a közlekedési eszközökön.
Minden vizsgázó kapott egészségügyi védőfelszerelést, vagyis maszkot, kézfertőtlenítőt, a tanárok mindenhol kesztyűt is.
Egy teremben maximum tízen lehetnek, de vannak olyan iskolák, ahol még ennél is kevesebben vannak egy helyiségben, tartani kell egymástól a megfelelő távolságot mindenkinek.
Hétfőn az Origo.hu portál példákat is mutatott rá, hogyan tartották be a szabályokat.
Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.
Óriási többség az érettségi megtartása mellett
Az érettségizők még akár hétfő reggel is meggondolhatták volna magukat, ősszel is tartanak majd érettségit és lesznek keresztféléves képzések is a felsőoktatásban, amire az akkor vizsgázók is tudnak jelentkezni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont arról számolt be a Magyar Nemzetnek, hogy a hozzájuk beérkezett visszajelzések alapján nem, vagy csak elvétve fordult elő előre nem jelzett távolmaradás a diákok részéről, vagyis elenyészően kevesen döntöttek úgy az utolsó pillanatban, hogy mégsem érettségiznek most.
A Századvég két kutatást is végzett az érettségi megtartásának ügyében, az első esetében a megkérdezettek 80 százaléka, a másodiknál pedig 73 százalék – vagyis a társadalom döntő része – támogatta az írásbeli vizsga megtartását.
A Nézőpont Intézet április utolsó két napján készített telefonos kutatást, eszerint a magyarok 72 százaléka egyetért azzal, hogy megkezdődnek a központi írásbeli érettségi vizsgák, és csak 19 százalék mondta, hogy inkább az iskolákban kapott jegyekből kellett volna érettségi jegyet ajánlani.
A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Így derült ki, hogy hajóbaleset történt Verőcénél
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
„Könnyek közt, 40 percig pumpálta” – dráma a CBA előtt, rendőröket és mentőket riasztottak
Magyar Péter és a mesterséges intelligencia + videó
Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet
Nagy erőkkel keresik az iráni elnök balesetet szenvedett helikopterét
Hont András súlyos jelzőkkel minősítette Magyar Pétert + videó
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.