Az eddigieknél gyalázatosabb rongálást követett el egy kerékpározó nő a Szabadság téren található Hazatérés temploma ráccsal elzárt területen lévő Horthy Miklós-mellszobra ellen. Az ismeretlen elkövető több mozdulattal, rengeteg festéket szétlocsolva öntötte le az egykori kormányzót ábrázoló szobrot – tájékoztatta lapunkat Hegedűs Lóránt lelkipásztor, aki a Magyar Nemzetnek elmondta: korábban is többször megrongálták az alkotást, amit ezért öt évig védőburok alatt tartottak, s ugyan mindezek után is előfordult egy lakkfestékes támadás, de messze nem ekkora károkozással, mint a mostani.
Örömhír érkezett több ezer gyermeket nevelő szülőnek
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.