Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
Még kilenc nap áll a magyarok rendelkezésére, hogy kitöltsék és visszaküldjék a kormány részére a nemzeti konzultációt – írja a Híradó.hu. A koronavírus második hullámában is akkor sikeres a védekezés, ha majd olyan intézkedések születnek, amelyekkel a magyar társadalom is egyetért. Ezért is fontos, hogy minél többen töltsék ki a konzultációt – hangsúlyozta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.
A magyarok a járvány első szakaszában már bizonyítottak, de a további védekezéshez a kormánynak szüksége van a nemzeti összefogásra, az emberek együttműködésére és felhatalmazására, ezért indították el a nemzeti konzultációt – mondta Farkas Örs. A legfrissebb összesítés szerint
Hozzátette: még több mint egy hét áll a magyarok rendelkezésére, hogy kitöltsék és visszaküldjék a kormány részére a nemzeti konzultációt.
A kérdőívnek azért is lehet ekkora népszerűsége, mert a koronavírus-fertőzöttek száma a világban egyre emelkedik. Tehát az a második hullám, amelyet a szakértők előrevetítettek, sajnos egyre közelebb van. Mivel a nemzeti konzultáció gyakorlati kérdéseket vet fel, így sokan úgy gondolják, fontos, hogy közöljék véleményüket a kormányzattal, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek betarthatók, amelyeket a lakosok is magukénak éreznek – mondta el.
Farkas Örs hangsúlyozta: az első hullám alatt azért lehetett sikeres a magyar védekezés, mert időben születtek meg az intézkedések és korlátozások, illetve a meghozott intézkedéseket az emberek elfogadták, és fegyelmezetten be is tartották.
Ezért is fontos, hogy minél többen töltsék ki a konzultációt – mondta a kormányzati szóvivő, aki a beszélgetés végén kijelentette: a fővárosi vezetés azért tíz évre írta ki a Lánchíd felújítására a referenciaszerzési időszakot, mert egy konkrét céget akart helyzetbe hozni. Ezt még maga Karácsony Gergely főpolgármester is elismerte az ATV műsorában.
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
Több lövöldözés is volt Budapesten
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Az ukránok megtalálták Putyinék Achilles-sarkát, jöhet az áttörés?
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Bognár György: A csütörtök hajnali „összetartás” meglátszott a csapaton
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
A területre sokan már félnek lejárni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.