Francesco Giubilei napjaink egyik legnépszerűbb konzervatív publicistája, olasz politológus, akit a Forbes magazin a száz legbefolyásosabb 30 év alatti olasz közé sorolt. Nem hiába, hiszen fiatal kora ellenére vezető folyóiratok rendszeres szerzője, a beneventói Giustino Fortunato Egyetem oktatója és rendszeres vendégelőadó különböző olasz és nemzetközi rendezvényeken.
Miért vonzó a konzervativizmus napjainkban?
A konzervativizmus világa élő, sokszínű, jóval gazdagabb, mint azt a napi politikai gyakorlat sejteti, és minden ország saját egyéni stílusával járulhat hozzá gazdagodásához. Ez derült ki Francesco Giubilei A nyugati konzervatív gondolkodás kézikönyve című könyv bemutatóján november 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).
Az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Politikai és Államelméleti Kutatóintézete (PÁK) és a Ludovika Egyetemi Kiadó által szervezett eseményt Deli Gergely nyitotta meg. Az NKE rektora kiemelte, a könyv komoly erénye, hogy kiszabadítja a konzervativizmust a szűken értett politikai gyakorlat szorításából, és azt egy élő, ma is vonzó kultúraként mutatja be.
A Ludovika Egyetemi Kiadó által gondozott kötet körüli kerekasztal-beszélgetést Hörcher Ferenc, az EJKK PÁK vezetője moderálta a Ludovika-szárnyépület John Lukacs társalgójában. Az eszmecserében a szerzőn kívül részt vett Mándi Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének egyetemi docense, Egedy Gergely, az NKE Államtudomány és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékének egyetemi tanára, valamint Nyirkos Tamás és Tóth Kálmán, az NKE EJKK PÁK kutatója.
Francesco Giubilei kiemelte, a kötet megírásakor azt járt a fejében, hogy hazájában, Olaszországban kiszabadítsa fogságából a konzervativizmus szó jelentését. Ugyanis a sajtóban, de néha a tudományos életben is összekeverték azt a klasszikus liberális gondolkodással. Ráadásul a közvéleményben máig él az a félreértés, hogy aki konzervatív, az vissza akar térni múltba. „A konzervatív valójában mindig a jelenben él, természetesen kapcsolódik a múltjához, ám innovatívan tekint a jövőbe” – hangsúlyozta. A konzervativizmus voltaképpen nem is csak ideológia, hanem egy állapot, az ember egyik lehetséges természete. A kötet arra törekszik, hogy bemutassa és összekapcsolja a különböző nemzetek konzervatív gondolkodását. A magyar kiadás egyik legfontosabb célja ugyanez: szeretné felhívni a hazai gondolkodók figyelmét a gazdag konzervatív hagyományra. A kötetből ugyanis kiderül, nincs egyetlen kontinentális konzervatív eszme – minden ország a saját stílusát alakította ki, amelyben a nemzeti gondolkodók egyedi karaktere teremti meg a konzervativizmus máig ható vonzerejét.
A konzervativizmus eredete kapcsán elhangzott, Platón és Arisztotelész biztosan nem volt liberális, noha kérdés: mennyire legitim modern ideológiákat alkalmazni antik szerzőkre. Az azonban bizonyos, hogy Cato és Cicero egyes gondolatai bátran összevethetők a későbbi konzervatív gondolkodók munkáival.
Fontos kérdésként merült fel a totalitárius eszmék kísértése a konzervatív gondolkodásban. Giubilei kiemelte, nem helyes a történelem egyik szomorú epizódját negatív jelzőként feleleveníteni. Különösen furcsa, amikor azok az amerikai szerzők használják – gyakran értelmetlenül – jobboldali szereplőkre, akiknek az országában sosem volt fasizmus.
További Belföld híreink
A konzervativizmus jövőbeli lehetőségei kapcsán elhangzott: ma egy nagyon nagy kilengés történik az USA-ban a klasszikus politikai iskolák hagyományától – a progresszivitás oltárán megkérdőjeleződnek az alapértékek. A klasszikus liberalizmus és a konzervativizmus éppen ezért lehetnek abban talán partnerek, hogy közösen sikerüljön úrrá lenni a riasztó szélsőségeken.
Az eredeti cikk Ma is vonzó a konzervativizmus címen olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oldalán.
Borítókép: A kötet (Fotó: Szilágyi Dénes)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElfogták Robert Fico merénylőjét, Orbán Viktor reagált, Magyar Péter gátlástalanul fenyegetőzött – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.
Kamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gyógyító páncélként védi a beteg gyermeket a szülői ölelés
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
„Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Női kézilabda: az Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElfogták Robert Fico merénylőjét, Orbán Viktor reagált, Magyar Péter gátlástalanul fenyegetőzött – ezek voltak a hét videói
A Magyar Nemzet heti videós összeállítása.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
A baloldali polgármester összesen hatszázmillió forint banki hitelt venne fel.
Kamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.