Nyolc ember maradt, akik esélyesek a következő magyar űrhajós pozíciójára

A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024. végi vagy 2025. eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 11. 22. 12:58
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ESA (Európai Űrügynökség) miniszteri tanácsának ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár értékű űrprogramját hirdette meg, amelynek egyik célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

Mint mondta, a HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején harmincnapos kutatási misszión vesz részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amelynek során tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

Tájékoztatása szerint a küldetésre 244 személy jelentkezett, köztük 39 nő, de már csak nyolcan vannak versenyben, és az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a misszió előtti hetekben fogják kiválasztani.

 

Ez fontos előrelépés a magas hozzáadott értéket és kutatás-fejlesztési hányadot képviselő magyar ipar tekintetében

 

– fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, hogy kedden megállapodást írtak alá az ESA-val, amelynek keretében öt év alatt mintegy négymilliárd forintnyi támogatást kapnak magyar kis- és közepes vállalkozások a nagy európai projektekhez szükséges technológiai háttér kifejlesztéséhez.

Hozzátette, hogy bár hazánk nem tartozik a legnagyobb országok közé, az utóbbi évtizedekben több mint 140 magyar eszköz jutott ki a világűrbe, s mindegyik teljesítette is a misszióját.

A miniszter leszögezte: Magyarország támogatja az Európai Űrügynökség azon erőfeszítéseit, amelyek a kontinens szerepének megerősítését célozzák a világ űriparában.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.