Szexuális visszaéléssel gyanúsítanak egy 56 éves férfit, a Ripost információi szerint azért, mert kislányokat fogdosott a medence vizében. A lap beszámol arról is, hogy március 18-án rendőrök lepték el az Íves úti Aquaworldöt, miután az egyik vendég két kislányt molesztált. Mindezt egy másik, szintén ott tartózkodó vendég mondta el a lapnak.
Kislányokat zaklathatott egy férfi az egyik budapesti fürdőben
Rendőrök lepték el a helyszínt.
A fürdőző vendég elmondása szerint a rendőrök délután öt óra körül érkezhettek meg a helyszínre, majd megdöbbent, amikor az ott dolgozóktól megtudta, hogy a rendőröket miért hívták ki.
„Elmondták, hogy a rendőrök azért jöttek, mert egy férfi fogdosott két tíz év körüli kislányt… Olyan szomorú, hogy ilyen megtörténhet, főleg egy ennyire színvonalas helyen. Persze erről a fürdő nem tehet, nem lehet kiszűrni az ilyen aberráltakat” – fogalmazott a szemtanú.
A lap megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ők az alábbi tájékoztatást adták az ügyben.
„Az említett ügyben a rendőrök bejelentés alapján intézkedtek, és egy 56 éves férfit állítottak elő, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe vettek.”
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock/Csipe Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDrámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben + videó
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
A területre sokan már félnek lejárni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Több lövöldözés is volt Budapesten
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Az ukránok megtalálták Putyinék Achilles-sarkát, jöhet az áttörés?
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Bognár György: A csütörtök hajnali „összetartás” meglátszott a csapaton
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDrámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
A főpolgármester ismét elszólta magát.
Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben + videó
Négy vízsugárral oltották el a lángokat.
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
A területre sokan már félnek lejárni.