A tervek szerint két hónapig tartó munkálatok eredményeként a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint a Szent István körutat keresztezve jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrák lesznek, továbbá összekötik a Bajcsy-Zsilinszky úti és a készülő Váci úti kerékpáros útvonalat − olvasható a BKK közleményében.
A BKK-nak két hónapig fog tartani három új zebra kialakítása a Nyugati térnél
Három új gyalogosátkelő kialakítását kezdték el a Nyugati térnél hétfőn − tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-t.
Borítókép: a Nyugati tér a Nyugati pályaudvar épületével. (Forrás: Wikipédia)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony előremenekül, már a 2029-es kampányára készül
A főpolgármester a következő önkormányzati választás évében megvalósuló ígéretekkel kampányol.
Szinte napra pontosan öt évvel a Hableány-katasztrófa után történt a verőcei hajóbaleset + videó és galéria
Még mindig keresik a bajba került motorcsónak utasait.
Karácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Több lövöldözés is volt Budapesten
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Magára haragította a közönséget, balul sült el az énekesnő fellépése
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
A mentőcsapatok megtalálták az iráni elnök helikopterét
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Meghalt Varga Szilvia
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Címoldalról ajánljuk