Böjte Csaba elmondta, hogy mit gondol az őt lejáratni próbáló hazugságkampányról

A Mandinernek adott interjújában a szerzetes elmondta: a magyar nép becsületes nép, és szeretnünk kell egymást, nem pedig utálkozni.

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner2023. 08. 24. 19:49
Forrás: Böjte Csaba/Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ferences szerzetes szerint a világ magyarsága össze tud fogni, és segít a rászorulókon, azokkal pedig, akik hamisan vádolták, már eljutott a kiengesztelődésig – írta a Mandiner.

A lap a Magyar Becsületrendről kérdezte Böjte Csabát, aki úgy érzi, a harminc év összefogásának szól ez a díj. Mint mondta:

„Hála és köszönet van a szívemben, úgy érzem, ez egy nagy közösségi megvalósítás volt.”

És még ennél is jobban szélesre nyitja az értelmezési kört, amikor úgy fogalmaz:

Ez a díj nem az enyém, hanem az egész népemé. Ha nem lenne a mi népünk becsületes és nagylelkű, én egyedül nem tudtam volna ezeket a gyerekeket felnevelni, ruházni, iskoláztatni, etetni minden áldott nap.

A Mandiner újságírója ezután egyből rákérdezett, hogy az erdélyi magyarságra gondol-e a szerzetes, amikor a népéről beszél. Böjte Csaba úgy válaszolt: 

A helyi magyar közösségek tagjai Argentínától Németországon és persze az anyaországon, a Kárpát-medence minden táján át Új-Zélandig támogattak, támogatnak minket, segítik a szolgálatunkat. Jöttek hozzánk önkénteskedni amerikai és ausztráliai magyarok ugyanúgy, mint felvidékiek vagy budapestiek.

 

Összetört lejáratókampány baloldalról

Hosszú hónapokig zajlott Böjte Csaba ellen a széles körű lejáratókampány, amelyhez a baloldali és liberális sajtótermékek is erősen hozzátettek. A részletek ide kattintva elérhetők.

Erről az időszakról azt mondta a ferences szerzetes, hogy az aranyat tűzben próbálják. Amikor arról kérdezték, hogyan élte meg ezt az időszakot és mit érez most, hogy az ellene indított kampány darabjaira hullt, ezt válaszolta:

„A mi urunk, Jézus Krisztus azt mondta: »Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen!« Mindig lesznek próbatételek, nehézségek, eddig is akadtak, ezután is lesznek” – fogalmazott Böjte.

A szerzetes emlékeztetett, hogy nekünk, keresztényeknek nem lehet célunk, hogy bárkit is elítéljünk, megbélyegezzünk, hanem szeretnünk kell azt is, aki ellenünk tör.

„Egész életemben azt kerestem, hogy lehet a jót kiszeretni valakiből. Ezek az újságcikkek nem változtathatnak meg engem, járni szeretném tovább a szeretet útját.

 Szeretnünk kell egymást, nem pedig utálkozni!” – zárta mondandóját Böjte Csaba.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook/Böjte Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.