Csák János: Sikeres az egyetemi modellváltás

Stratégiai befektetésnek nevezte a felsőoktatást a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a Miskolci Egyetem tanévnyitóján mondott ünnepi köszöntőjében.

Forrás: MTI2023. 09. 11. 16:01
CSÁK János
Budapest, 2023. július 6. Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közösen szervezett kulturális diplomáciai értekezletén a budapesti Hagyományok Házában 2023. július 6-án. MTI/Hegedüs Róbert Fotó: Hegedüs Róbert
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormány számára a felsőoktatás éppen olyan fontos, mint mindaz, amit a családpolitikában vagy a vállalkozások és a magyar kulturális intézményrendszer fejlesztésében tesz – mondta Csák János.

– A kormány az utóbbi években nagyon sokat tett azért, hogy a hallgatóknak könnyebb legyen a tudás megszerzése és hasznosítása – tette hozzá. Rámutatott: 

az átalakított alapítványi egyetemek költségvetését két és félszeresére növelték, emellett több nagy infrastrukturális beruházást is végrehajtottak.

– Emellett úgy változtatják a szabályozást, hogy a hallgatók minél jobb környezetben tanulhassanak. Ilyen volt a felvételi rendszer átalakítása is, amelyet az állam csak a felsőoktatási intézmények vezetőivel és a hallgatói önkormányzatokkal konzultálva, közösen valósíthatott meg – mondta Csák János.

A miniszter emlékeztetett: 

idén országosan egyharmaddal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly,

a Miskolci Egyetemre pedig több mint negyven százalékkal többen jelentkeztek első helyen. Hozzátette, ez azt mutatja, hogy az egyetemnek híre és vonzereje van.

A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karára 80 százalékkal többen jelentkeztek, a gépészmérnöki és informatikai szakok is népszerűek voltak, ezekre negyven százalékkal jelentkeztek többen, mint tavaly – ismertette a miniszter.

– Idén 106 ezer tanuló nyert felvételt felsőoktatási intézménybe, nyolcvan százalékuk állami ösztöndíjat kap,

emellett a felvett hallgatók negyven százaléka műszaki és agrártudományokra jelentkezett – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a kormány befektetésként tekint a felsőoktatásra, és arra kérte a hallgatókat, ugyanígy tekintsenek rá, hiszen „ahogy sáfárkodnak az egyetemen eltöltött idejükkel”, úgy lesz meg ennek a hozama „nemcsak önmaguknak, hanem a családjuknak, a régiójuknak és a hazájuknak”.

Az állam jó partnerekre talált az egyetemekben és vezetőikben. Követelményeket is támasztanak velük szemben: a versenyképes tudás átadását, az intézmények vonzerejének növelését és az innovációt – fejtette ki.

A miniszter azt mondta, a kormány bízik abban, hogy 2030-ra legalább egy magyar egyetem az egyike lesz a világ száz legjobbjának. Úgy fogalmazott, a tudás önérték, de annak csak akkor van értelme, ha szolgálja a nagyobb közösséget.

Csák János hangsúlyozta:

csak gazdaságilag erős és kulturálisan magabiztos családokból álló nemzet lesz cselekvőképes.

Az állam mindent meg fog tenni azért, hogy „teret és pályát” nyisson az egyetemisták előtt.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora arról beszélt, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően megkezdődött az egyetemi infrastruktúra teljes megújítása és épül egy adatelemző módszertani központ, amely a Magyar Nemzeti Levéltárral együttműködve valósul meg.

A rektor kiemelte, az egyetem valamennyi adósságától megszabadult, a hallgatókat már a felújított 1-es kollégium várja, jövő héten pedig megkezdődik az 5-ös és a 6-os kollégium felújítása is. 

– A jövő évben a Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel közösen rendezi meg az Európai Egyetemi Játékokat, ez mintegy hatezer sportolót és kíséretét jelenti – mondta Horváth Zita.

Hangsúlyozta, az egyetem széles körű vállalati kapcsolatainak köszönhetően élen jár a duális képzésben és hozzájárul a régió munkaerőpiaci igényeinek biztosításához. – A végzett hallgatóik több mint 70 százaléka helyben marad, és rövid időn belül el tud helyezkedni – tette hozzá.

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy felsőfokú végzettséggel általában könnyebb boldogulni. Az elsőéves hallgatóktól azt kérte, legyenek kritikusak, környezettudatosak és a közösség aktív tagjai, emellett tanulják meg kezelni a kudarcokat.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: MTI/Hegedüs Róbert)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.