Simicskó István elárulta a részleteket a szülői szabadságolás változásairól

A szülők szélesebb körben lesznek jogosultak a szabadságuk időpontjának meghatározására – mondta a Magyar Nemzetnek Simicskó István, miután a KDNP frakcióvezetője a parlamentnek benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely a gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel van összefüggésben. A kormánypárti politikus beszámolt róla, hogy a gyermekek után járó szabadság célja, hogy a munkavállaló több időt tölthessen gyermekével.

2023. 11. 22. 16:09
null
20230703 Budapest Simicskó István politikus, országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt KDNP frakcióvezetője. Interjú Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet MN Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az új törvény milyen módon tudja segíteni, támogatni a gyermekes családok életét?

– A munka világában töltjük életünk jelentős részét. Értéket teremtünk, és saját magunk, illetve családunk, szeretteink részére megélhetést biztosítunk ezáltal. Ez jól van így, ugyanakkor a mai felgyorsult, rohanó világban a testi és lelki egészség megőrzése érdekében gondolni kell a családi kötelékek ápolására, társas kapcsolataink megtartására is. Az iskolai, illetve munkahelyi, vagy egyéb elfoglaltságok összeegyeztetése sokszor nehézséget okoz, amelynek legtöbbször a családdal közösen eltöltött idő látta kárát.

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a korábbiakhoz képest a gyermeket nevelő munkavállalók saját maguk nagyobb mértékben dönthessenek arról, hogy mikor kívánnak szabadságra menni. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy a gyermekes családoknak könnyebb lesz a közös időtöltés azáltal, hogy a szülők szélesebb körben lesznek jogosultak a szabadságuk időpontjának meghatározására.

– Miért tartja fontosnak ezt a törvénymódosítást?

– A gyermekek után járó szabadság célja, hogy a munkavállaló több időt tölthessen gyermekével. Annak érdekében, hogy az ember egészségben és harmóniában élhessen, fontos a munkahelyi elfoglaltságok és a magánélet egyensúlyának megtalálása. Úgy gondolom, hogy helyes elgondolás, ha ennek érdekében minél nagyobb teret engedünk a munkavállalók részére. Döntsék el ők, hogy ezeket a szabadnapokat mikor használják fel.

A KDNP mindig a családok és a gyermekek érdekeit tartja szem előtt a döntéshozatal során.

Ez a mostani módosító javaslat teljes egészében ezek figyelembevételével született. A lépést egyben akár szimbolikus jelentőségűnek is tekinthetjük, hiszen a gyermekek után járó pótszabadságot és a szülői szabadságot a jogalkotó kiemeli a szabadságkiadás eddig megszokott szabályai alól annak érdekében, hogy ezen szabadnapokat még inkább eredeti rendeltetésüknek megfelelően, azaz a gyermekek gondozása, nevelése, a családban megvalósuló közös időtöltés érdekében lehessen felhasználni.

– Mindkét szülőre vonatkozik a törvénymódosítás, bármelyikük igénybe veheti?

– Természetesen igen. A gyermeket nevelő párok mindkét tagja jogosult a kedveszményre. Ez alapvető feltétele annak, hogy a szülők könnyebben össze tudják hangolni a szabadnapok felhasználását. Bízom benne, hogy az Országgyűlés támogatja majd a javaslatunkat, amellyel rendhagyó módon is hozzájárulhatunk a magyar családpolitika teljességéhez és hatékonyságához. Hiszen mi abban hiszünk, hogy Magyarország erejét az egészséges és összetartó magyar családok jelentik.

Ahogy arról lapunk beszámolt, a KDNP a munka és a család közötti összhang megteremtése érdekében törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé a gyermekesek szabadságolásáról. A törvényjavaslat címe: A gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról.

 

Borítókép: Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.