– Negyvenhét katonai szervezetet és mintegy hatezer embert, köztük csaknem hatszáz tartalékost vontak be abba a hatalmas nemzetközi hadgyakorlatba, amelynek nemrég volt a lezárása. Mi volt a legfőbb célja ennek a gyakorlatnak?
– Elsősorban azt teszteltük, hogyan működik együtt a honvédség és a magyar közigazgatás az ország védelmének érdekében, hiszen a mostani háborús időkben a védelmi képesség, Magyarország biztonsága az első. Másrészt természetesen azt is vizsgáltuk, mennyire vagyunk felkészülve NATO-csapatok fogadására, vagyis hogyan működik a nemzeti befogadó támogatás.
A honvédség a gyakorlat idejére kiterjesztette az anyagi és gazdasági szolgáltatások igénybevételét az észak-keleti vármegyékre és Zalában, hogy lássuk, valós körülmények között a hadsereg miként veheti igénybe a helyi infrastruktúrát, szolgáltatásokat, illetve hívhatja be a tartalékosokat.
– Volt már ilyen volumenű és jellegű hadgyakorlat korábban?
– Ilyen hadgyakorlat csak a rendszerváltozás előtt volt, hasonló létszámú katonai erő pedig azóta csak a déli határzár megépítése idején mozdult meg. A mostani gyakorlat azért is volt fontos, hogy megnézzük, mekkora a honvédség teljesítőképessége elsősorban logisztikai, valamint vezetésirányítási szempontok alapján. Az orosz–ukrán háború tapasztalatai szerint mélységi tűzcsapásokkal elsősorban a civil infrastruktúrát, a hidakat és az utakat, a katonai reptereket és a katonai vezetési pontokat pusztítják el a támadások során.
Ezért azt is gyakoroltuk, hogyan működik a vezetési elemek és a logisztikai erők széttelepítése az ország több pontjára, miként működik a híradó-informatika, a védett, illetve automatizált vezetés, továbbá az eszközök vasúti berakása, a vízi átkelés, a közutak igénybevétele, mindezek ráadásul egyidőben.
– Olyan helyekre is kitelepültek, ahol évtizedek óta nem láttak katonát. Hogyan tudott ehhez alkalmazkodni a civil közigazgatás, a helyi hivatalok, szolgáltatók?
– Nagyon értékes tapasztalatokat szereztünk ezen a területen is. A kormányhivatalokkal, főispánokkal, helyi védelmi igazgatási rendszerrel voltak előzetes egyeztetések, és rendkívül pozitív volt a fogadtatás. Látható, hogy a háború miatt fokozott igény van az emberekben a biztonságra, ez megkönnyítette a közös feladatmegoldást. Segítőkészek voltak velünk, arra törekedtek, hogy minden igényünket maximálisan támogassák. A tartalékos katonákat Nyíregyháza térségében például a Volánbusz szállította, de a kritikus infrastruktúra védelmére kijelölt – szintén tartalékos – állomány szolgálatát, mint közös erőfeszítést, minden szempontból támogatták a civil cégek vezetői és dolgozói.
Brüsszelben a napokban beszélgettem a belga és a spanyol vezérkari főnökökkel, akik azt mondták: náluk egy ilyen gyakorlat a közigazgatással közösen elképzelhetetlen lenne, mi magyarok ebben is óriásit léptünk előre.
– A hadgyakorlat olyan széles körű volt, hogy földön, vízen és levegőben is folyt a felkészítés. Vegyük sorra! Mit gyakoroltak a levegőben?
– Mindhárom dimenzióra igaz, hogy a katonáknak és vezetőiknek váratlan incidenseket is kezelniük kellett. A kecskeméti bázist például a gyakorlat forgatókönyve szerint hibrid terrortámadás érte, ezért a katonáknak egy órán belül el kellett hagyniuk a repülőteret.
Nyolc Gripen vadászgép ideiglenesen áttelepült Sármellékre, miközben az oltalmazásukra Győr biztosította a légvédelmet. Sármelléken megalakítottak egy ideiglenes katonai repülőteret légvédelemmel, technikai kiszolgáló rendszerrel, logisztikával és a civil szolgáltatók által biztosított üzemanyaggal. Eközben Debrecenbe és Hajdúhadházra helikoptereket, Pápára merev szárnyú repülőgépeket telepítettünk.
– Mi történt a szárazföldön?
– A NATO Magyarországon települt, magyar vezetésű Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoportját – amelyet az orosz–ukrán háború kitörésekor állítottunk fel a NATO keleti szárnya védelme érdekében, és amelyben a magyar katonákon kívül vannak törökök, olaszok, amerikaiak és horvátok is – átcsoportosítottuk az ország keleti részébe, az országot ért fenyegetés elleni erődemonstrációként. Ők egyrészt Hajdúhadházra vonultak, másrészt a nyíregyházi repülőteret vették ellenőrzésük alá. Ehhez magyar és olasz állomány magyar felszereléssel ugrott helikopterből, miközben a repülőtér külső gyűrűjét területvédelmi tartalékosok biztosították, a légvédelmet pedig az új rendszer, a NASAMS látta el. A harccsoport harckocsizó százada vasúti berakással indult el, de eközben váratlanul „támadás” érte őket, így azt is gyakorolták, hogy ebben az esetben hogyan tudnak áttelepülni egy másik vasúti berakóponthoz.
A logisztikai rendszerünk Kaposvártól kezdve Tatán át egészen Győrig megmozdult, és követte csapatainkat az északkeleti országrészbe, Hajdúsámsonban, Nyírtelken és a környékén ideiglenes logisztikai bázisokat alakítottak ki. Szárazföldön 4500-5000 katona mozgott egyszerre egy időben.
Kiemelném, hogy a korábbiaktól eltérően, alkalmazkodva a valós helyzetekhez, minden alakulat a saját eszközparkjával, a saját képességeivel vett részt a felkészülésben, nem kapott megerősítést más katonai szervezettől.
– Eljutottak a Tisza partjához is, ahol komoly nézőközönségük is akadt a helyeik részéről.
– Ez a mozzanat felért egy toborzó rendezvénnyel a látogatottság tekintetében, de ugyanezt tapasztaltuk a májusi Kék Villám gyakorlat vízi átkelésénél is. Érthető, hiszen ritkán látni olyat, hogy pl. Tiszaroffnál hadihidat létesítünk. Ezzel azt szimuláltuk, hogy lerombolták a tiszai hidakat és ezért ideiglenes átkelőt kell biztosítani, amelyen éjjel és nappal is átkelhettek a többnemzetiségű harccsoport olasz, horvát és magyar katonái.
– Ezek szerint nem is a harc, hanem a felfejlődés gyakorlása volt a fontos? Nem is volt sok éleslövészet?
– A gyakorlat elgondolásában az volt az új elem, hogy nem a gyakorlótéren vonultunk fel, „saját” környezetünkben, hanem azt néztük meg, miként vonulnak fel a katonák az adott területekre, ahol várható harcérintkezés.
Természetesen volt éleslövészet is: a harccsoport Várpalotánál vonult fel és itt, illetve Hajdúhadházon lőttek. A tüzérek pedig rendszerbe állító lövészetet tartottak bakonykúti térségében a PzH 2000 típusú, új önjáró lövegekkel.
– Ha már említette az új önjáró lövegeket, hogyan épültek be a honvédség rendszerébe az új haditechnikai eszközök. Mit tapasztaltak meg ebből a hadgyakorlaton?
– Az biztos, hogy a PzH 2000 típusú eszközök érkezésével alapvetően meg kell változtatnunk a tüzérség alkalmazását. Korábban egy osztály támogatta a lövészdandár harci cselekményeit. Az orosz–ukrán háború tapasztalata azonban azt mutatja, hogy üteg vagy századszintnél nagyobb tüzér egység harci helyzetben nem tud mozogni, mert a drónok azonnal felfedezik és csapást indítanak ellene. A hozzánk érkező 24 új önjáró löveg tehát nem osztály szinten fog együttműködni, de nem csak a háborús tapasztalatok miatt, hiszen ez az eszköz a képességei miatt sem erre hivatott.
Korábban egyszerre, egy időben, egy lövedékkel lehetett tüzelni, miközben a PzH már képes arra, hogy adott röppályán hat lövedék legyen egyszerre a levegőben és ezek egyszerre csapódjanak be ugyanazon a ponton. A régi, centralizált, szovjet típusú tüzérségi vezetésről tehát át kell térnünk a decentralizáltra.
Ez a gondolkodásmód megjelenik a felkészítésben is: elindult a fiatal tisztek kiképzése, és elindítottuk az Embert a vasra – 2 kampányt, amellyel fiatalokat várunk a tüzérségi fegyverek alkalmazására is.
– A fiataloknak ezért 737 ezer forintos bruttó illetményt adnak. Mik az eddigi tapasztalatok? Sokan jelentkeznek, illetve hányan felelnek meg a jelentkezők közül?
– A nyáron indult, Lynx gyalogsági harcjárművel felszerelt, hódmezővásárhelyi dandár gránátos zászlóaljának toborzó kampánya kimondottan sikeres volt, így két alkalommal is szerveztünk bevonulást a jelentkezőknek. Ennek a kampánynak most a második szakaszát nyitottuk meg, amikor a tatai tüzér osztályhoz, a PzH 2000 önjáró lövegek mellé keresünk fiatal, ambiciózus hazafiakat.
Az első bevonulások tapasztalatai alapján a fiatalok fizikai állóképességének növelése érdekében a most jelentkezőket az egészségügyi alkalmassági vizsgálat után egy kőkemény kéthetes, bentlakásos táborban hozzuk formába, ahol a fizikai felkészítésre helyezzük a hangsúlyt.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezekkel a toborzókampányokkal célzottan a Magyar Honvédség és a NATO szempontjából fontos képességeket építjük, lépésről lépésre haladva. A jelentkezőknek nem kell ismerniük az eszközök minden egyes részét és paramétereit, nem kell szerelni, karbantartani ezeket, hanem csak a kezelést kell megtanulniuk, ami alapvető, minimális számítógépes ismeretekkel elsajátítható.
