Ismét baloldali celebbel utazik Strasbourgba Donáth Anna: ezúttal Kajdi Csabával

Az influenszer repülőjegyét és szállásköltségeit képviselői keretből – tehát közpénzből – finanszírozzák.

2024. 01. 16. 13:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elindultunk Strasbourgba Cylával, hogy megmutassuk nektek az Európai Parlament kulisszáit, hogy hogyan működik az uniós gépezet” – írta Facebook-bejegyzésében Donáth Anna, momentumos EP-képviselő.

A párt közlése szerint az influenszer repülőjegyét és szállásköltségeit képviselői keretből – tehát közpénzből – finanszírozzák. A Momentum tájékoztatása szerint

az influenszer azért kíséri el Donáth Annát, hogy tartalmat gyártson az EP-képviselővel,

és így ismertessék meg a strasbourgi munkakörülményeket és az európai törvényhozás folyamatát az emberekkel. 

 

Nem először tart a baloldallal Kajdi Csaba

Emlékezetes: Kajdi Csaba korábban Hadházy Ákos meghívására a Parlamentbe látogatott, amelyről videót is készített Instagram-profiljára. Az influenszer Orbán Viktor irodához is eljutott, ami előtt megállva azt mondta:

Vityó, gyere már ki! Anyukám, mindjárt berongyolok a Vityóhoz! Elnézést, pardon, itt vagytok? Halló, itt vagytok?! Itt tetszenek lenni? Vityó! Gyere már ki! Rázárjuk az ajtót, ne aggódjál egy percig sem!

Megjegyezte, hogy a „Vityónak itt is van kis bungalója, nem csak a karmelitában”. A túra végén Kajdi Csaba influenszer külön köszönetet mondott Hadházynak, és még egy közös szelfit is készítettek. Emlékezetes: tavaly szeptemberben Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán osztott meg egy képet arról, hogy Kajdi Csaba „Cylával” villamosozott. A fotóhoz fűzött kísérőszövegből kiderült, hogy a közös utazásról videó is készült.

 

Donáth Anna egyébként nem először utazik baloldali celebbel Strasbourgba: a tavaly áprilisi plenáris hétre Pankotai Lilit vitte magával.

Borítókép: Kajdi Csaba (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.