Több százezret is fizethet, aki bliccel a vonaton

Ismertette a tavalyi adatokat a MÁV–Volán.

2024. 01. 19. 7:22
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly 38 ezer esetben szabott ki büntetést a szabályszegő utasokra a MÁV–Volán-csoport, a pótdíjbefizetésekből a MÁV-Start kasszájába 88 millió forint, a Volánbuszhoz közel hatvanmillió forint folyt be 2023-ban – közölte a közlekedési társaság.

A MÁV-Start jegyvizsgálói 2022-ben 19 ezer alkalommal, 2023-ban pedig több mint harminc százalékkal többször, 25 ezer esetben szabtak ki büntetést a jegy nélkül utazóknak. A növekedés egyik oka a tavalyi év rekordszámú utasforgalma lehet.

 

Volt, aki 430 ezret fizetett be

Az elmúlt évben közel 6700 ügyet sikerült lezárni, ezzel 35 millió forintnyi tartozást egyenlítettek ki a MÁV-Startnak. Ehhez adódtak hozzá a korábbi évekből visszamaradt büntetések befizetései, így összesen 88 millió forint érkezett be a vasúttársasághoz 2023-ban,

a legnagyobb egyösszegű befizetés csaknem 430 ezer forint volt.

Jelenleg több mint hetvenezer utas 170 ezer tartozását kezeli a vasúttársaság 4,1 milliárd forint értékben.

A Volánbusz járatain 2023-ban 13 ezer esetben szabtak ki pótdíjat 223,9 millió forint értékben. Tavaly összesen 59,9 millió forint érkezett be az elmúlt évek tartozásainak rendezésével. A pótdíjat meg nem fizetőkkel szemben a társaság minden esetben megteszi a szükséges lépéseket, jelenleg 790 bliccelés vár jogi végrehajtásra.

 

Miért nem váltanak jegyet?

A büntetések többsége a MÁV-Startnál a menetjegy hiánya miatt keletkezik. Az ilyen utasok jellemzően kivárják, amíg a jegyvizsgálatnál sorra kerülnek, ilyenkor az előzetes menetjegyváltás elmulasztására legtöbb esetben időhiányra hivatkoznak, azaz az utas nem szánt elegendő időt a vonatindulást megelőzően a menetjegyváltásra.

A pótdíjazások jellemző okai a Volánbusznál az érvényes utazási igazolvány nélküli utazás (menetjegy nélküli utazás, lejárt bérlet, vármegyebérlettel nem a tulajdonosa utazik), kedvezmény jogosulatlan igénybevétele (lejárt diákigazolvány, fénymásolt utazási utalvány), illetve a jegyen vagy bérleten szereplő távolságnál, viszonylatnál hosszabb utazás.

A MÁV–Volán-csoport elsődleges célja nem a büntetések számának növelése, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a jegyváltás fontosságára. Ennek érdekében folyamatos fejlesztésekkel segíti az utasokat, valamint tavasszal az új tarifarendszer életbe lépésével még egyszerűbbé teszi a jegyvásárlást.

Március 1-jétől teljesen új rendszer váltja fel a ma már talán nehezen áttekinthető kedvezményrendszert.

Az új rendszerben nem lesz szükség többé bonyolult igazoló dokumentumokra vagy külön fényképes igazolványokra: „minden 14 év alatti és a 65 év feletti utasunk díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ezzel a családok utazása nemcsak egyszerűbbé, de olcsóbbá is válik, mint korábban” – írták.

 

Átalakított pótdíjszabályok

A tavalyi menetrendváltással egy időben változott a MÁV-Start díjszabása is, amelynek az egyik legnagyobb változása a pótdíjszabályok átalakítása, törekedve a Volánbusznál már alkalmazott szabályokkal való egységességre.

Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül utazók által a helyszínen vagy három napon belül fizetendő pótdíj mértéke a Volánbusznál 12 ezer, a MÁV-Startnál változatlanul 2600 forint, három napon túli befizetésnél a pótdíj összege mindkét társaságnál 25 ezer, harminc napon túli befizetésnél 50 ezer forintra nő.

Annak, aki utólagosan igazolni tudja az utazási jogosultságát, 15 napon belül tudja bemutatni az utazás időpontjában érvényes menetjegyet, névre szóló bérletét, utazási igazolványát, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmányát,

érdemes élni ezzel a lehetőséggel, hiszen az utólagos bemutatás díja a vasúttársaságnál csak 2600 forint, a Volánbusznál 2500 forint.

A hamis vagy más nevére szóló jeggyel, bérlettel utazóknak, a kedvezményt jogosulatlanul igénybe vevőknek, valamint azoknak, akik megsértik a magatartási szabályokat (például dohányzási tilalom, vészfék indokolatlan meghúzása) szintén 25 ezer forintos pótdíjat kell fizetniük. A felár nélküli vagy kocsiosztály-különbözet nélküli utazás pótdíja 1000 forint. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a MÁV–Volán-csoport járatain.

A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a MÁV–Volán-csoport segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a MÁV–Volán-csoportnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik, vagy rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. A magas összeggel tartozók ellen a MÁV–Volán-csoport büntető feljelentést tehet, mivel az már csalásnak minősülhet – figyelmeztetett a közlekedési társaság.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.