A Szikra Mozgalom az utóbbi hetekben azért került a figyelem középpontjába, mert a józsefvárosi Fidesz irodájának ablakát egy bizonyos Ny. Tamás törte be, akiről Jámbor András el is ismerte, hogy erős kötődése volt a mozgalomhoz.
A Szikra tagjai tüntettek a közgyűlésen, majd megnémultak + videó
Jámbor András aktivistái, a Szikra Mozgalom tagjai jelentek meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, és olyan molinókat emeltek a magasba, amiken a fideszeseket vádolták pedofil mentegetéssel. A Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint pont a Szikrától rendkívül álságos a megmozdulás.
Tavaly február elején az Antifa több támadást is végrehajtott Budapesten. A bűncselekményekkel összefüggésben pedig házkutatást tartottak a Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom egyik tagjánál, akinek a lakásán hetvenezer pedofil felvételt találtak.
Ezek a tartalmak egy laptopon és egyéb adathordozókon voltak, a laptop tulajdonosa a kihallgatása előtt felakasztotta magát a biatorbágyi, volt katonai bázison.
További Belföld híreink
A Magyar Nemzet riportere szerette volna megtudni a közgyűlésen demonstrálóktól, hogy hogyan tiltakoztak annak idején a mozgalmukhoz kötődő pedofil botránnyal kapcsolatban, azonban az aktivisták a hallgatást választották, egy másik tagjuk pedig megpróbálta hárítani az ezzel kapcsolatos kérdéseket, mondván a Szikrának nem volt ilyen ügye.
Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a Szikra Mozgalom teljesen hiteltelen, és álságos az ilyen megnyilvánulás azok után, hogy egy hozzájuk köthető ember laptopján rengeteg pedofil felvételt találtak.
A politikus arról is beszélt, hogy az ilyen erőszakos anarchista csoportok ártanak a demokráciának és nem helyes, hogy egy országgyűlési képviselő támogatásával működhetnek ilyen felforgató szervezetek.
További Belföld híreink
Borítókép: Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a Szikra Mozgalom képviselője beszédet mond a mozgalom tüntetésén, amelyen a demonstrálók a végrehajtói maffia felszámolását és a végrehajtások áldozatainak támogatását követelték a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt 2023. május 30-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFelvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal az éjszaka.
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
A miniszterelnök folytatja országjárását.
Menczer Tamás: Óriási a verseny a baloldalon a dollárokért, és a hajrában megérkezett Magyar Péter
Egykori sportriporterként értékelte a verseny állását.
Orbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Ördög Nóra lesújtó hírt közölt
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Meghalt Varga Szilvia
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFelvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal az éjszaka.
Legendás helyen kávézott Orbán Viktor
A miniszterelnök folytatja országjárását.
Menczer Tamás: Óriási a verseny a baloldalon a dollárokért, és a hajrában megérkezett Magyar Péter
Egykori sportriporterként értékelte a verseny állását.
Orbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.