Bár a valódi jelöltek kilétéről csak találgatások vannak, azt a kérdést már könnyebb megválaszolni, hogy mikor választhatják meg Novák Katalin utódját – írja a Világgazdaság a Hír TV Napi Aktuális című műsora alapján, ahol Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy az államfő megválasztásának megvan a törvényileg szabályozott rendje.
Kiderült, mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak
Hamarabb, mint a legtöbben gondolnák.
Emlékeztetett, hogy Novák Katalin hivatalosan, írásban február 11-én nyújtotta be a lemondását az Országgyűlésnek, amelyről a magyar parlamentnek 15 napon belül döntenie kell.
Ahhoz ugyanis, hogy Novák Katalin lemondása érvényes legyen, az Országgyűlésnek azt el kell fogadnia.
A Ház egyébként 15 napon belül kérheti a köztársasági elnöktől, hogy fontolja meg az elhatározását, de ha a köztársasági elnök továbbra is távozni akar, az Országgyűlésnek tudomásul kell vennie a lemondást.
További Belföld híreink
Zsigó Róbert rámutatott, hogy a parlament a tavaszi ülésszak kezdetén, egészen pontosan
február 26-án dönt a dologról.
Zsigó Róbert továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Országgyűlésnek innentől számítva harminc napon belül kell köztársasági elnököt választania.
Úgyhogy a mai rendes menetrend szerint márciusra új köztársasági elnöke, új államfője lehet Magyarországnak
– közölte a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese.
További Belföld híreink
Emlékeztetnek arra is, hogy a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg szavazással. Először, a voksoláskor kétharmados többséggel lehet elnököt választani, azonban, ha ez nem sikerülne, másodszorra már egyszerű többség dönt. A két szavazást két napon belül kell megtartani. Köztársasági elnököt öt évre választanak Magyarországon, a megbízatás csak egyszer hosszabbítható meg, szintén öt évvel. Ez azt jelenti, hogy maximum tíz évig lehet valaki államfő Magyarországon.
További Belföld híreink
Borítókép: Novák Katalin (Fotó: MTI/Sándor-palota)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDurva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kamion és személygépjármű ütközött, a határ felé igyekvőket leterelik az autópályáról.
Magyar Péter jelöltje több szálon is kötődik a háborúpárti Soros-hálózathoz
A Tisza Párt több jelöltje a magyar közéletben ismeretlen, de a Soros-hálózat számára annál inkább ismert szereplő.
Gyurcsány megmondja, ki a jó keresztény
Farizeus üzenet pünkösd napján.
Fülledt melegre és jégesőre számíthatunk pünkösdhétfőn
Az esernyő ma is kötelező kelléke a kirándulásoknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt van Karácsony Gergely válasza a budapestiek gondjaira - videó
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
A négy, legkeményebben dolgozó csillagjegy
Már itt kopogtat az emberi civilizáció új fejezete, a rézkor, csak ne rögtön rézhiánnyal kezdődjön
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Túlságosan fehér a magyar író
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Meghalt Varga Szilvia
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDurva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kamion és személygépjármű ütközött, a határ felé igyekvőket leterelik az autópályáról.
Magyar Péter jelöltje több szálon is kötődik a háborúpárti Soros-hálózathoz
A Tisza Párt több jelöltje a magyar közéletben ismeretlen, de a Soros-hálózat számára annál inkább ismert szereplő.
Gyurcsány megmondja, ki a jó keresztény
Farizeus üzenet pünkösd napján.
Fülledt melegre és jégesőre számíthatunk pünkösdhétfőn
Az esernyő ma is kötelező kelléke a kirándulásoknak.