Az eset még 2022. október 2-án történt, amikor az elsőrendű vádlott az ismerősével szórakozott, italozott egy dohányboltban. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk a másodrendű vádlott. Közben a sértett kocsival érkezett az üzlethez, és amikor kiszállt vásárolni, nem állította le az autóját, benne hagyta az indítókulcsot.
Hivatalos: szökésben a váci emberölési ügy elsőrendű vádlottja, a másodrendű felfüggesztettet kapott
Ittasan ült a sértett kocsijába, majd okozott halálos balesetet a társával az elsőrendű vádlott. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülést követő tárgyaláson a másodrendű vádlottra vonatkozóan hirdetett ítéletet a büntetőügyben – közölte a Magyar Nemzettel a Budapest Környéki Törvényszék.
Ezt kihasználva a két terhelt beült az őrizetlenül hagyott autóba. Az elsőrendű vádlott ült a vezető ülésbe, majd tolatni kezdett. Amikor ezt a sértett észrevette, kiszaladt és a motorháztetőre hasalt, hogy megakadályozza a kocsi eltulajdonítását.
Ekkor az elsőrendű vádlott nagy sebességgel egy útpadkára hajtott, így a sértett a lendülettől leesett a motorháztetőről.
Ezt követően a sofőr irányt váltott, majd először egy fának, aztán egy villanyoszlopnak ütközött. A balesetet követően a terheltek kiszálltak az autóból és távoztak a helyszínről.
További Belföld híreink
Később a sértettet mentők szállították kórházba, azonban a férfi olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy
a gondos orvosi ellátás ellenére is 2022. október 4-én életét vesztette.
Az előkészítő ülésen a másodrendű vádlott a váddal egyezően beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a beismerő nyilatkozatot elfogadta és a terheltre vonatkozóan ítéletet hozott.
További Belföld híreink
A bíróság a vádlottat jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt egy év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Továbbá a próbaidő tartamára a férfi pártfogó felügyeletét rendelte el azzal, hogy a másodrendű vádlott ezen időszak alatt nyilvános helyen szeszes italt nem fogyaszthat.
A döntést az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az ítélet jogerős.
További Belföld híreink
A büntetőügy elsőrendű vádlottjával szemben a bíróság korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el. A rendőrség egy szúrópróbaszerű ellenőrzés során a vádlottat a bűnügyi felügyeletre kijelölt lakhelyén nem találta és erről a bíróságot 2024. február 27-én értesítette.
A vádlott a bűnügyi felügyelet szabályait megszegte, ezért ellene a Budapest Környéki Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Öt sülysápi érintettje is van a szombati hajóbalesetnek + videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Superliga: Dinamo–Csíkszereda osztályozó
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.