„A dokumentumok és felvételek kapcsán is az információk beszerzése zajlik, amint biztonsággal lehet mondani valamit, akkor ezzel nyilvánosság elé fogunk állni" – mondta a Mandiernek Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Itt vannak a Korányiékat leleplező dokumentumok + videó
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálódik a Mandiner birtokába került pénzügyi beszámoló miatt. Kiderült, hogy az Action For Democracy támogatásainak 90 százaléka 2022-ig egy donortól származott.
Mint emlékezetes, a MagaBabe nevű X-oldalon több olyan videó is megjelent az elmúlt hetekben, amiken az Action For Democracy holdudvarába tartozó emberek vallanak a szervezet tevékenységéről. Ezeken a kiszivárgott videókon is többször előkerül Soros György neve. Láncziék ezt az anyagot is vizsgálják.
A most nyilvánosságra került dokumentumból pedig az derül ki, hogy az adományok ugyan kizárólag magyar állampolgárságú természetes személyektől érkeztek az Action For Democracyhoz, de egy oldallal később már az olvasható, hogy a támogatás megközelítőleg 90 százaléka a 2022. december 31-ig terjedő időszakban csupán egyetlenegy donortól származik.
Ebből pedig nagyon úgy tűnik, hogy Soros György pénzéből finanszírozták a baloldali ellenzék 2022-es választási kampányát.
További Belföld híreink
A rendelkezésre álló információk Lánczi Tamás szerint is megerősítik azt a gyanút, hogy Soros Györgytől érkeztek a források. Mint mondta, a Szuverenitásvédelmi Hivatal azon dolgozik, hogy ennek a nagy mozaiknak a hiányzó részeit is megtalálják, és teljes legyen a kép.
Karácsony Gergely főpolgármester egyébként még korábban elismerte Heiter Dávid riporternek, hogy tudott az Action For Democracy létrehozásáról, illetve arról is, hogy pénzt gyűjtött a választások ideje alatt.
További Belföld híreink
Borítókép: Korányi Dávid (Forrás: Wikipédia)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSimicskó István: Nem akarjuk, hogy háborúba sodorják Magyarországot
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy változásra van szükség az Európai Parlamentben.
A szokásos zavart mosolygásával próbált meg ismét kibújni a kínos kérdések alól Karácsony
A tatabányai beszéde után menekült a kérdések elől Budapest jelenlegi főpolgármestere.
A HVG-nek nyilatkozó szakértők is nevetségesnek tartják Magyar Péter sztoriját az internetblokkolókról
Újabb szintet ért el a baloldali politikus üldözési mániája.
Menczer: Az összeborulás a baloldalon mindig megvan
A külföldi finanszírozók ezt várják el tőlük.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték
Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról
Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
BL: Davies hatalmas bombájával szerezte meg a vezetést a Bayern a Bernabéuban – videó
Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSimicskó István: Nem akarjuk, hogy háborúba sodorják Magyarországot
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy változásra van szükség az Európai Parlamentben.
A szokásos zavart mosolygásával próbált meg ismét kibújni a kínos kérdések alól Karácsony
A tatabányai beszéde után menekült a kérdések elől Budapest jelenlegi főpolgármestere.
A HVG-nek nyilatkozó szakértők is nevetségesnek tartják Magyar Péter sztoriját az internetblokkolókról
Újabb szintet ért el a baloldali politikus üldözési mániája.
Menczer: Az összeborulás a baloldalon mindig megvan
A külföldi finanszírozók ezt várják el tőlük.