Egy középiskolás diákot gyanúsít a rendőrség azzal a bűncselekménnyel, ami február 22-én délben történt Szolnokon – adta hírül a rendőrségi portál.
Unatkoztak a diákok, hát autóba ültek, hogy aztán levadásszák a postást
Véletlen volt – mondta a gyanúsított.
A fiatal négy barátjával indult kocsikázni, egyikük egy tartályból zselés lövedéket kibocsátó játékfegyvert is magával vitt. A megalapozott gyanú szerint a kocsi hátsó ülésén helyet foglaló fiú gondolt egyet, és a leengedett ablakon át
többször hátba lőtt egy munkáját végző kerékpáros postást.
További Belföld híreink
A gyanúsítottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt kihallgatták. A bűnügyesek a játékfegyvert kutatás során megtalálták, lefoglalták. A fiú elmondta, hogy céltalanul lőtt ki az ablakon, véletlenül találta el a postást.
Amikor interneten olvasta, mi történt a postai alkalmazottal, azonnal szólt édesanyjának és önként jelentkezett a rendőrségen.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTarlós István: Szentkirályi Alexandra a legalkalmasabb a főpolgármesteri pozícióra
Tarlós István a Savoyai Kör rendezvényén elmondta, mindhárom főpolgármester-jelöltet ismeri, és biztos abban, hogy a kormánypártok jelöltje lenne legalkalmasabb a pozícióra.
Súlyos baleset történt Balatonbozsokon, csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia
A 64-es főúton rendőrök irányítják a forgalmat.
Hatalmas összegeket fordít az Európai Unió a háborúra, miközben az európai gazdaság bajban van
„A brüsszeli bürokraták elbuktak.”
Felkavaró: hatodikos diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot
A huszonéves férfi videóra vette a történteket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Elkészült a Mol gigaberuházása – Orbán Viktor is a csodájára jár
Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes
Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban
Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk