Lefújták a kínai hatóságok a magyar hegymászó expedícióját

Varga Csaba ugyan csalódott, de már a következő nyolcezer méteres mászását tervezi.

2024. 04. 24. 8:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biztos, hogy idén már nem mászhatja meg a Sisapangma 8027 méteres csúcsát Varga Csaba, többszöri halasztás után a kínai hatóságok végül egyetlen hegymászónak sem adtak engedélyt – jelezte a közösségi oldalán a Hazajáró. 

A bejegyzésben arról is írtak, Varga Csaba rendkívül csalódott, de nem adja fel az álmait, sőt hazatérése alatt sem tétlenkedik, már egy másik nyolcezres expedíciót tervez.

A hegymászó még április elején indult el, hogy feljusson a világ 14. legmagasabb hegycsúcsára. Indulása előtt úgy nyilatkozott, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül első magyarként szeretné megmászni a Himalája-hegység tibeti oldalán, a nepáli határhoz közeli hegycsúcsot.

Varga korábban arról is beszélt, a világ tizennégy nyolcezres csúcsa közül ugyan nem a Sisapangma a legmagasabb, de igencsak nagy próbatételt jelent az a keskeny gerinc, amely felvezet a 8027 méteren lévő főcsúcsig. Varga szerint az igazi kihívás ezekben a magasságokban az, hogy a hegymászónak saját erőből kell másznia, amihez előtte több akklimatizációs körre van szükség.

A nagyváradi hegymászó eddig hat, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel, amivel a legsikeresebb aktív magyar alpinistának számít.

 

Borítókép: Varga Csaba (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.