A vádirat szerint az elkövető élettársa jó kapcsolatot ápolt a nagynénjével, és megbeszélték, hogy a nő kisfia és lánya két hétig náluk nyaralnak.
SMS-ben szólt az anyukájának a kilencéves kislány, hogy a nyaraláson szexuálisan bántalmazták
Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki 2023 nyarán szexuálisan bántalmazott egy náluk vendégeskedő kilencéves kislányt az egyik Veszprém vármegyei faluban.
A gyermekek július végén érkeztek a családhoz, ám a vádlott már az érkezésük napján, rögtön azt követően, hogy a gyermekek édesanyja és nevelőapja távozott, az élettársa pedig a kislány öccsével és a saját gyermekükkel előre ment, szeméremsértő módon ért a sértetthez.
Délután aztán további szexuális cselekmények eltűrésére bírta rá a gyermeket, aki attól tartva, hogy a vádlott bántalmazni fogja, senkinek sem mert szólni a történtekről.
További Belföld híreink
A férfi közel egy héttel később kihasználta, hogy az élettársa nincs a gyermekek közelében, és ittas állapotban szexuálisan bántalmazta a kislányt. Ezt abbahagyta, amikor meghallotta élettársát a fürdőszobából kijönni, de röviddel ezt követően újra úgy alakította a helyzetet, hogy egyedül maradhasson a gyermekkel.
A kislány végül üzenetben kérte az édesanyja segítségét, aki rögtön felhívta az unokahúgát, a gyermekeiért ment, és még aznap hazavitte őket.
További Belföld híreink
Az ügyészség a vádiratában – a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül – fegyházbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabására, valamint az elkövető minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek, amelynek keretében a férfi tizennyolc év alatti személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter: Kétezer ügynököt állítottak rám
Az egyik legjelentősebb lengyel lapnak adott interjút a baloldal új vezére, aki még jól össze is veszett a riporterrel.
Mutatjuk az idei magyarérettségi feladatait
A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt.
Lázár János: A BYD beruházása az egész térség számára fejlődési lehetőség
Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Dobrev Klárának nem kellett sokat várnia a válaszra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter
Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám – Verstappen
Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter: Kétezer ügynököt állítottak rám
Az egyik legjelentősebb lengyel lapnak adott interjút a baloldal új vezére, aki még jól össze is veszett a riporterrel.
Mutatjuk az idei magyarérettségi feladatait
A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt.
Lázár János: A BYD beruházása az egész térség számára fejlődési lehetőség
Az építési és közlekedési miniszter a kínai beruházásokról is beszélt.
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Dobrev Klárának nem kellett sokat várnia a válaszra.