Már csak három hét van a választásokig, ahol rekordmennyiségű szavazatot adhatunk majd le
Június 9-én két választást is tartanak hazánkban, egyes helyeken pedig akár öt szavazólapot is kézhez kaphatnak a választók.
Lapátok, machete, majd autó, mint fegyver.
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
A főpolgármester-jelölt megnézte, mivel járt Ferencvárosban a baloldali hatalomátvétel.
Erős forgalom és balesetek is akadályozzák a közlekedést.
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.
Huszonhárom tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bent tartózkodót kimenteni.
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.
Saját korábbi életvitelüket folytatják itt az Európai Unióba beáramló migránstömegek.
Június 9-én két választást is tartanak hazánkban, egyes helyeken pedig akár öt szavazólapot is kézhez kaphatnak a választók.
Ami még megmaradt az MSZP-ből, azt is átjárja a korrupció.
Újabb videóval jelentkezett a miniszterelnök.
A főpolgármester egyre feszültebb a 2019-es kampányfinanszírozási botránya miatt, ami érthető, mivel már a hatóságok előtt van a feljelentés több bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.
Volt olyan év, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt.
Sok jelölt képviselőként, polgármesterként vagy vármegyei közgyűlés tagjaként is mandátumot szerezhet a június 9-ei önkormányzati választáson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.