Még mindig az okosóra és a vezeték nélküli fülhallgató a sláger

Mindkét kategória eladásai megugrottak, a piac magasan vezető gyártója pedig az Apple – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 03. 20. 16:13
null
A koreai gyártó két Samsung okosóra modellben vált elérhetővé az EKG és a vérnyomásmérés. Forrás: PIXABAY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2020. utolsó negyedévében a viselhető eszközök eladásai éves szinten 27 százalékkal emelkedtek, az IDC piacelemző cég adatai alapján. A piac domináns uralkodója továbbra is az Apple, az összes eladott eszköz 36,2 százaléka fűződik a gyártóhoz. A legnagyobb rivális Xiaomi és Samsung 8,8 és 8,5 százalékos piaci részesedéssel bírnak.

Samsung okosóra
Fotó: PIXABAY

Az Apple Watch okosóra eladásai 45 százalékkal emelkedtek meg egy év alatt, az AirPods termékek eladásai pedig 22 százalékkal ugrottak meg. Az Apple a negyedik negyedév során 55,6 millió viselhető eszközt adhatott el, a Xiaomi és a Samsung 13,5 és 13 milliót.

Az Apple a konkrét számokat nem hozza nyilvánosságra, de Ming-Chi Kuo elemzői becslése szerint 2020-ban összesen 90 millió AirPods fogyhatott.

Az IDC szerint 2020 slágere a vezeték nélküli fülhallgató volt. A Huawei eközben a negyedik helyre esett vissza, pedig Kínában 9,4 százalékkal növelte az eladásait a kategórián belül. A Samsung okosórák eladásai pedig visszaestek éves viszonylatban.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pixabay

Hamarosan debütálhatnak a techóriás új okosórái

Sok meglepetéssel állhat elő idén a dél-koreai techóriás, a Samsung: jöhet az első Exynos chipes laptop, az AMD Radeon mobilos GPU, de újdonságot jelentenek majd a Wear OS rendszert futtató okosórák is – olvasható az Origón.

A Samsung-ügyekben hitelesnek számító szivárogtató, Ice Universe szerint a Samsung az idei második negyedév során dobja majd piacra a Galaxy Watch 4 és a Galaxy Watch Active 4 okosórákat. Ha ez tényleg így lesz, az kicsit furcsának tűnhet elsőre, elvégre a Galaxy Watch 3 még csak körülbelül 6 hónapja van a piacon.

A tippek szerint azért frissíti ilyen hamar az okosóráinak a kínálatát a Samsung, mert úgy döntött, hogy leváltja a Tizen rendszer a Google Wear OS platformjára. Erről már több szivárgás is előkerült az elmúlt hónapokban.

Tovább

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.