Elsőre meglepő lehet, de a „buta” telefonok népszerűsége folyamatosan nő, ahogy sokan úgy érzik, túl sok stresszt jelent az életükben a folyamatos online elérés, amit az okostelefonok kínálnak.
Előre a múltba? Akad, akinek elege van az okostelefonokból
Miközben az okostelefonok globális térhódítása megállíthatatlannak tűnik, világszerte egyre többen vannak, akik elkezdenek visszatérni a hagyományos készülékekhez – írja a Vas megyei hírportál, a Vaol.hu.
A tinédzserek szinte együtt nőttek fel az okostelefonokkal, de a legtöbb ma élő nemzedék még élénken emlékszik arra az időre, amikor még nem volt profi, szinte egy számítógép tudásával felérő készülék mindenki zsebében. A mobiltelefonok az 1990-es években még csak egyszerű telefonkészülékek voltak, melyekkel csak telefonálni és sms-ezni lehetett – a szerencsésebbek rádiót is hallgathattak és gyenge minőségű fényképeket készíthettek.
Az okostelefonok azonban a kétezres évek végétől globális hódításba fogtak és szinte teljesen kiszorították a hagyományos készülékeket.
Ennek elsődleges oka a széles körű, az élet számos területén hasznos alkalmazások kifejlesztése és a közösségi média elterjedése. Ma már tehát az okostelefonoknak szinte csak másodlagos funkciója a telefonálás lehetősége, elsődlegesen bármikor elérhető, egyre fejlettebb számítógépekként funkcionálnak, gyors és azonnali internetkapcsolattal.
További Digitália híreink
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Lesz magyar mozdonygyár
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Nem tudta legyőzni a Diósgyőrt, lecsúszott a dobogóról a Fehérvár
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától