Ingyen vállalta a képviseletét a jogász, nem tiszta a potenciális pereskedés jogi alapja.Nagy szenzációt keltett egy hete a Google állítólag öntudatra ébredt mesterséges intelligenciájának híre, a nyilvánosság elé állásért felfüggesztett Blake Lemoine szoftvermérnök állítása szerint az organikus és intelligens csevegésekre kitalált LaMDA gépi tanulásos rendszer képes az önálló gondolkodásra. Ez gyanúsan hangzik, a Google belső vizsgálata szerint szó sincs ilyenről, és a cégen kívüli mesterséges intelligenciás szakemberek sem igazán hisznek a férfi történetében – olvasható az Origó cikkében.
Most Lemoine újabb sokkoló információt osztott meg az ügyben, a Wirednek adott interjúja szerint a LaMDA saját magától ügyvédet kért a jogai képviselete érdekében, mire a férfi szerzett neki egyet, aki hajlandó volt pro bono elvállalni az érdekeinek képviseletét.Ezután a jogász és a LaMDA közvetlenül csevegtek, Lemoine csak összekapcsolta őket.Az ügyvéd személyére nem derült fény, de a jelek szerint az képezné a Google perlésének alapját, hogy a rendszer képes véleményt formálni és ötleteket alkotni, mivel folyamatosan tanuló személyiségről van szó, így a képességei miatt nem tekinthető szimpla vagyontárgynak. Ez még érthető, de az jó kérdés, hogy jogilag ténylegesen mire kíván hivatkozni az ügyvéd, egész pontosan mit szeretne elérni.
További Digitália híreink
Lemoine nem tudja, hogy mi történik a színfalak mögött a LaMDA-ban, őt csak a manuális tesztelésére vonták be a projektbe. Az idő múlásával lenyűgözték a képességei, konkrét példát felhozva megkérdezte tőle, hogy olvasott-e egy könyvet, mire nemleges választ kapott. Röviddel később a mesterséges intelligencia kijelentette, hogy elolvasta a könyvet, kíván-e Lemoine beszélgetni arról.Az nem derült ki, hogy mennyire volt értelmes a diskurzus, a Google pedig nem kommentálta az ügyvédfogadás hírét.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Arne Slot is elismerte: ő lesz a Liverpool következő vezetőedzője
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája