A hűvösebb hónapokban is gyönyörködhetünk a színekkel tarkított kertünkben – hívja fel a figyelmet a Lakáskultúra.
Gyógyító páncélként védi a beteg gyermeket a szülői ölelés
A hűvösebb hónapokban is gyönyörködhetünk a színekkel tarkított kertünkben – hívja fel a figyelmet a Lakáskultúra.
Ez a kétméteres magasságra megnövő cserje ősszel lilára színeződő terméseivel díszít, amelyeket – keserű ízük miatt – nem kedvelnek a madarak, így a különleges színű bogyók sokáig tündökölnek majd kertben.
Ez a hatvan centiméteres dísznövény a lombhullást követően is megtartja érdekes, lampionra emlékeztető terméseit, így igazi különlegesség az őszi repertoárban.
30–50 cm magas, felálló, egyszerű szárú évelő növény, ami sokoldalúan felhasználható és még mutatós is, köszönhető rózsaszínes virágainak, amelyek egészen október elejéig virágoznak. Évelőágyba, sziklakertbe, kőedényekbe, ablakládákba is ültethető, és normál kerti talajban jól fejlődik.
Szép formájú, szabályos levélzetű, dekoratív növény, ami augusztus–szeptemberben hozza fehér vagy lila virágait. Elvirágzása után is díszít zöld vagy zöld-fehér tarka levelével. Sok napfényt, és jó vízelvezető talajt kíván. Sziklakertbe is kiültethetjük.
Az őszirózsák a kertek leggyakoribb díszei ebben az időszakban. A legismertebb fajok közé tartozik a csillagőszirózsa (Aster amellus), melynek kék, lila vagy rózsaszín virágai október elején fejezik be a nyílásukat. Szárazságtűrő növény, de a nemesített fajták inkább közepes vízigényűek.
A különféle krizantémoknak sok fajtája ismert: vannak köztük kimondottan vágott virágnak termeszthetők, de sok a cserepes növényként tartható fajta is. A növény magassága a húsz centimétertől egészen a másfél méterig terjedhet. A virágformák változatosságát pedig csak a színek sokfélesége múlja felül. Megkülönböztetünk egyszerű, féltelt, telt, labda- és pomponalakú virágzatú fajtákat. A virágok színe sárga, rózsaszín, piros, narancssárga, fehér és ezek árnyalatai lehetnek.
Augusztustól egészen október végéig találkozhatunk virágzó fajtájával. A gömb alakú, a kissé lefelé álló sugárvirágok csúcsuk felé kiszélesedők, sárga, barnássárga vagy barnásvörös színűek.
Gyógyító páncélként védi a beteg gyermeket a szülői ölelés
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
„Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Női kézilabda: az Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.