Árverésre kerül júliusban Londonban Leonardo da Vinci egy medvefejet ábrázoló rajza, amelynek leütési ára új rekordot felállítva elérheti a 12 millió fontot (4,9 milliárd forint).
Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról
Árverésre kerül júliusban Londonban Leonardo da Vinci egy medvefejet ábrázoló rajza, amelynek leütési ára új rekordot felállítva elérheti a 12 millió fontot (4,9 milliárd forint).
A Christie's szombati közleménye szerint a mindössze 7 centiméteres, ezüstpont-technikával pink-bézs papírra készült rajz egyike „annak a kevesebb mint nyolc fennmaradt Leonardo-rajznak, amely még magánkézben van a Brit Királyi Gyűjteményen és a chatsworthi Devonshire Gyűjteményeken kívül”.
A Medvefej lesz az Exceptional Sale nevű, július 8-i londoni árverés fénypontja 8 és 12 millió font közé becsült leütési árral – közölte az aukciósház, amely szerint ezzel megdőlhet a korábbi rekord. A reneszánsz mester Ló és lovas című rajzát 2001-ben valamivel több mint 8 millió fontért (mai árfolyamon 3,3 milliárd forint) adták el.
„Minden okunk megvan azt hinni, hogy új rekord születik a Medvefejjel, da Vinci egyik utolsó olyan rajzával, amelynek még lehet számolni a piacra kerülésével” – közölte Stijn Alsteens, a Christie's illetékes vezetője.
A rajz tulajdonosait Thomas Lawrence brit festőig lehet visszakövetni. Lawrence 1830-as halála után a Medvefej a festő kereskedőjéhez, Samuel Woodburnhöz került, aki 1860-ban eladta a Christie'snek 2,50 fontért. Jelenlegi tulajdonosa 2008 óta birtokolja.
A rajzot szombattól New Yorkban, a hónap vége felé Hongkongban, júniusban pedig Londonban állítja ki az eladással megbízott aukciósház.
A borítókép illusztráció
Akár egymillió dollárért is elkelhet a világűrt megjárt bordeaux-i bor
Elárverez a Christie’s egy palack bordeaux-i bort, amely több mint egy évet töltött el a Nemzetközi Űrállomáson egy tudományos kísérlet részeként a Föld körül keringve – közölte az aukciósház, amely szerint ínyenceknek a különleges nedű akár egymillió dollárt is megérhet.
A Petrus 2000 egyike annak a tizenkét üveg francai bornak, amely januárban tért vissza a Földre az űrállomásról. A tudományos kísérlet része annak a hosszabb távú erőfeszítésnek, hogy a Földön lévő növényeket ellenállóbbá tegyék a klímaváltozásnak és a betegségeknek azáltal, hogy újfajta stressznek teszik ki őket.
Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról
Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók
Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák
Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!
Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter
Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló
Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea
Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli
Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.