A Kyodo japán hírügynökség megjegyzi: e bejelentésre az Egyesült Államok és Kína közötti „adok-kapok” jellegű vámtarifa-háború közepette került sor.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A Kyodo japán hírügynökség megjegyzi: e bejelentésre az Egyesült Államok és Kína közötti „adok-kapok” jellegű vámtarifa-háború közepette került sor.
„Mivel a multilaterális keretbe vetett bizalom megrendült, a G20 arra az álláspontra helyezkedett, hogy a WTO-t meg kell reformálni oly módon, hogy az képes legyen reagálni több aktuális ügyre is” – mondta az ülést elnöklő Motegi a japán Nagoja városában tartott kétnapos találkozó végén.
A Kyodo szerint a találkozón a külügyminiszterek megvitatták a WTO megreformálásának módjait, miközben Japán, az Egyesült Államok és más országok arra törekszenek, hogy a genfi székhelyű szervezet javítsa vitarendezési rendszerét. Ezt a pontot egyébként – mint arra a japán hírügynökség emlékeztet – a G20-vezetők júniusi oszakai csúcstalálkozóján kiadott nyilatkozatban is érintették.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azonban nem vett részt a G20 külügyminisztereinek nagojai csúcstalálkozóján, a Kyodo szerint ezzel mintegy tükrözve Washingtonnak az álláspontját, hogy nem érdekelt a többoldalú gazdasági és pénzügyi politikai párbeszédben. Helyette John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes vett részt a világ gazdaságának mintegy 80 százalékát képviselő csoport ülésén.
Motegi az Egyesült Államok és a világ második legnagyobb gazdaságának számító Kína közötti kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „el kell mélyítenünk a párbeszédet, hogy konkrét erőfeszítéseket tegyünk a szabad és tisztességes kereskedelem fellendítése érdekében”.
A multilateralizmus és szabad kereskedelem fenntartására szólított fel a nagojai csúcson Vang Ji kínai külügyminiszter és államtanácsos is. „A világgazdaság visszaesésének növekvő kockázata, valamint az egyre növekvő egyoldalúság és protekcionizmus közepette a világ instabilitással és bizonytalansággal néz szembe” – mondta Vang, hozzátéve: „pozitívan kell cselekednünk”.
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Dadogva, rémülten magyarázkodik Karácsony Gergely súlyos kampányfinanszírozási botrányáról - videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Hatalmas baleset a BAH-csomópontnál, forgalomkorlátozásra kell számítani
Orbán Balázs kemény kritikával illette a németeket, abszurdnak és teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja amit Nádassal tettek
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
„Szerintem én győztem, és vissza fogok térni” – Fury a veresége után
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.