Biztonságosabb, a koronavírus-járvány miatt átalakított munkahelyekre térhetnek vissza világszerte a dolgozók a többhetes hatósági korlátozásokat követően. Ezeknek a szigorú korlátozásoknak a feloldása pedig azzal jár, hogy az állampolgárok kezébe kerül a felelősség, így a munkáltatóknak is merőben új kihívással, járványbiztos munkahely kialakításával kell szembenézniük. Ehhez az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ iránymutatásokat is kidolgozott.
A járványra szabják a munkahelyeket
Elrendezésében és működésében is merőben átalakult munkahelyekre tér vissza világszerte a legtöbb munkavállaló. Az új eljárások azért fontosak, hogy a járványhelyzet miatt elrendelt, többhetes korlátozások feloldásával az állampolgárok kezébe kerül a koronavírus elleni védekezés, a főszabállyá pedig a másfél-két méteres távolságtartás válhat.
Az általános ajánlások szerint a legalapvetőbb szabály a távolságtartás garantálása: a munkavállalók elhelyezésével, üvegfalak, egyéb válaszfalak beépítésével, a mosdó- és ebédlőhasználat korlátozásával lehet elérni azt, hogy az emberek megtartsák a másfél-két méteres távolságot. A távolságtartásra vonatkozó előírások betartása mellett szigorú higiéniai szabályoknak kell eleget tenni, ehhez pedig az eszközöket – védőmaszk, védőruha, fertőtlenítő – a munkáltatónak kell biztosítania. A járványügyi központ ajánlása szerint érdemes minél több tájékoztatót kihelyezni a munkahelyeken a maszkok és kesztyűk felhelyezésének megfelelő technikájáról, a szabályos kézmosásról, vagy akár annak fontosságáról és arról, hogy aki enyhe tüneteket észlel, inkább maradjon otthon.
Míg korábban az otthoni munkavégzés jelentette a veszélyforrást a munkáltatók számára, a járvány miatt átalakult szemlélet éppen azt támogatja, aki teheti, dolgozzon otthonról. Az iránymutatások szerint ehhez a megfelelő technikai háttér mellett szükséges a dolgozók informálása, illetve azok az ajánlások, amelyek a home office alatt a mentális és testi egészség megőrzését segítik. A munkáltatókat arra is figyelmeztetik, az emberek félnek a járványtól, amely sokakat anyagilag is megviselt, ráadásul nem a megszokott környezetükbe térnek vissza dolgozni. Ezért felértékelődik a munkaadóknál az egészségügyi tanácsadás és a stresszkezelés szerepe, a menedzsment részéről a folyamatos informálás.
Merőben új munkaszervezést követel meg a világjárvány, amelynek alapja, hogy minél több távollét mellett, akár elenyésző létszámmal is fenn lehessen tartani a munkavégzést. Ennek egyik eleme a home office, mint lehetőség fenntartása, adott esetben állandósítása. A munkavállalók leterheltsége akkor sem nőhet, ha sokan távol vannak. Helyettesítésükhöz elengedhetetlen, hogy a dolgozók többsége a legtöbb feladatot el tudja látni, ehhez pedig képzésekre lesz szükség.
A nemzetközi szervezetek azzal számolnak, a járványhelyzet, illetve annak ma még kevéssé ismert hatásai hosszú távon velünk maradnak, így a munkahelyek átalakítása elkerülhetetlen.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRégiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Bejelentés: újabb kínai autómárka jön Magyarországra – nem is egy
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Megőrültek a svédek is
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRégiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.