Módosítja a kormány az állami bértámogatás igénylésével kapcsolatos szabályozást, a kiterjesztett munkahelyvédelmi intézkedésről szóló rendeletmódosítás már ma megjelenhet – emelte ki György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kiemelte: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás. A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány pedig egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére.
Munkáltatók: valós segítséget nyújt a bértámogatás
Segíti a munkahelyek megőrzését a kiterjesztett állami bértámogatás, a kamarák és a munkáltatók javaslatait is magában foglaló rendeletmódosítás már ma megjelenhet – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Perlusz László, a VOSZ főtitkára megkeresésünkre úgy fogalmazott: az egyszerűsített igénylés, a részmunkaidős alkalmazás lehetőségeinek bővítése és az egyéb pontosítások már a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé, alkalmassá tették a bértámogatást.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára üdvözölte a módosításokat, s felidézte: több olyan eleme megvalósult a bértámogatásnak, amelyeket a munkáltatói képviseletek szorgalmaztak. Kiemelte: az egyik leglényegesebb módosítás, hogy korábban a munkaidő feléig lehetett csökkenteni a munkaidőt, a módosítás szerint viszont a korábbi munkaórák 25 és 85 százaléka között lehet a rövidített munkaidő. Jelentősen egyszerűsödött az igénylés, amely a kis- és középvállalkozások számára kiemelten fontos, mivel a nagy adminisztrációs teher sokakat visszatartott.
A főtitkár elmondta, számos pontosítást is tartalmaz a rendelettervezet. Egyebek mellett egyértelművé teszi, hogy a távmunkában, vagy home office-ban dolgozók után is igényelhető az állami bértámogatás. Emellett a rendeletbe foglalt kötelező képzést nem azonnal kell végrehajtania a munkáltatónak, hanem két éven belül, ráadásul csak akkor, ha a munkaidő csökkentésének mértéke meghaladja az 50 százalékot. Lényeges módosítás, hogy a munkáltatónak nem kell fenntartania a teljes statisztikai állományt, csak a támogatott munkavállalókat.
Perlusz László megerősítette: valóban alkalmas a módosításokkal a rendelet arra, hogy megvédje a munkahelyek jelentős részét, mivel az egyszerűsítések, rugalmasabb feltételek és adminisztrációs könnyítések és a pontosítások már a kkv-k számára is valós lehetőséget kínálnak. A VOSZ ezért üdvözli a rendeletet, ugyanakkor a munkáltatói képviselet továbbra is azt kéri a kormánytól, terjessze ki – érintettség és nem szektorális alapon – a veszélyhelyzet idején azoknak a munkaadóknak a körét, amelyek járulékmentességet kapnak a munkabérek után. Perlusz László hozzátette: az állami bértámogatás mértékének felső határa továbbra is a minimálbér összegének kétszerese, ennek a plafonnak az emelése pedig indokolt annak érdekében, hogy többeken segíthessen az intézkedés.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Dadogva, rémülten magyarázkodik Karácsony Gergely súlyos kampányfinanszírozási botrányáról - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Magára haragította a közönséget, balul sült el az énekesnő fellépése
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Napi horoszkóp 2024. május 19.: bármi történik, próbálj nyugodt maradni
A világ legdrágább virágát még Elon Musk sem vehetné meg
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Gazdag Dániel duplázott, és megdöntötte Nikolics gólrekordját az MLS-ben – videó
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.