A magyarok 32 százaléka érzi úgy, hogy nincs eléggé biztosítva a koronavírus negatív következményeivel szemben. A vírustól való félelem miatt a biztosítók ügyfeleinek többsége pedig új elemekkel szeretné bővíteni biztosítási portfólióját – derül ki a Generali Biztosító globális reprezentatív felmérésének hazai adataiból. A cég a 22 országot felölelő globális felmérésében többek között a magyar, francia, indonéz vagy éppen kínai lakosság koronavírussal kapcsolatos érzelmeit, félelmeit, pénzügyi kilátásait, valamint ezen tényezők biztosítási piacra gyakorolt hatásait vizsgálta.
A járvány nyomán előtérbe kerülnek a biztosítások
A magyarok 32 százaléka érzi úgy, nincs eléggé biztosítva a vírus negatív következményeivel szemben.
A magyarok érzelmi állapota nem lóg ki a globális átlagból, sőt, annál valamivel derűlátóbbak is, hiszen 51 százalékuk inkább optimista vagy kifejezetten optimista a járványhelyzetben. A válaszok alapján a hazai lakosság próbál pozitívan hozzáállni a megváltozott életkörülményekhez és kitartóan várja a vírus lecsengését.
Háromból egy magyar home office-ban
Az adatok szerint országunk lakói egyformán aggódnak a fizikai és mentális egészségük, a szociális kapcsolataik és a pénzügyi kilátásaik miatt, habár a szabadúszó munkavállalókat, a budapestieket és a fiatal gyermekteleneket érthető módon kiemelkedően foglalkoztatja az utóbbi. Sajnos az aggodalom nem alaptalan: a magyarok 63 százaléka már március végén is tapasztalt bevételkiesést a koronavírus-járvány következményeként, de még megdöbbentőbb, 78 százalékuk már akkor is attól tartott, hogy a helyzete tovább romlik. A mentális egészségüket leginkább a nyugdíjasok féltik, a legnagyobb biztonságban pedig a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók érzik magukat.
A járványhelyzet a legtöbbünk munkakörülményeire is drasztikus hatással volt, háromból egy magyar dolgozik jelenleg otthonról, ők arra számítanak, hogy még legalább 3 hónapig ez így is marad. Úgy látják, hogy a munkanapok hossza home office-ban sem változott lényegesen, csupán néhány százalékuk érezte úgy, hogy ebben a helyzetben kevesebb időt töltene a számítógépe előtt.
Népszerű a jövedelembiztosítás
Honfitársaink megközelítőleg 50 százaléka elégedett azzal, ahogy a biztosítója kezeli a járványszituációt, ugyanakkor úgy érzik, nincsenek megfelelően biztosítva a koronavírus esetleges következményei ellen.
– A magyarok 43 százaléka gondolkodik azon, hogy új életbiztosítást kötne, de a legnagyobb változás a jövedelembiztosítások iránti érdeklődésben van: 22 százalékkal többen törik a fejüket azon, hogy bevételeiket védjék, miközben a krónikus betegségek költségeinek fedezésére is 14 százalékkal nagyobb számban kötnének szerződést – árulta el a Generali Biztosító értékesítésért felelős igazgatósági tagja. Márta Róbert ugyanakkor elégedetten nyugtázta, hogy az ügyfelek 71 százaléka egyáltalán nem gondolkodik szolgáltatóváltáson, aki mégis változtatna a szerződésén, az a jelenlegi biztosítójánál kívánja ezt megtenni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gyurcsányi tempóban fenyegeti és gyalázza a hívő embereket Magyar Péter - videó
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Meghalt az elnökük: lélegzetvisszafojtva figyel a világ, mit tesz most Irán – ő lesz az utódja
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Nincs kegyelem: a Fradi-szurkolók üzentek a távozó Dejan Sztankovicsnak
Meghalt Varga Szilvia
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.