„Terjeszkedik” a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, és visszaveszi a nagykastélytól csaknem nyolc kilométerre lévő, ugyancsak a Festeticsek által építtetett, de ma még romos állapotú fenékpusztai kiskastélyt a Zala folyó torkolata közelében, illetve a körülötte kiépült, leromlott állapotú majorságot a cselédlakásokkal együtt.
A kultúraápolásáról híressé vált és a történelmi időktől függetlenül nagy tiszteletnek örvendő hercegi család a 18. század elején Ausztriából telepített egy ménest Fenékpusztára, 1820-ra pedig az istállók mellé a különböző majorsági épületek, köztük a cselédlakások is elkészültek.
Éppen két éve, hogy pályázat útján 1,364 milliárd forint támogatáshoz jutott a Helikon Kastélymúzeum, így megcsillant a remény, hogy hamarosan a régi fényében kerül a látogatók elé a Festetics-kiskastély. Az épület földszintjén egy, a hercegi famíliának emléket állító kiállítás várja a látogatókat, akik a Helikon Kastélymúzeumtól postakocsin tehetik meg Fenékpusztáig a gyönyörű fákkal szegélyezett utat.
A menetjegy mellé egy piknikkosarat kapnak az utazók, hogy miután bejárták a majorságot, eltöltsenek ott egy-két órát uzsonnázással, baráti beszélgetéssel.
Lapunk úgy tudja, hogy a rendkívül szép környezetben fekvő műemlék lovasturisztikai központ szerepet is kap, sőt versenypálya és szálloda is épül a majorság szomszédságában. Mielőtt postakocsira szállnánk, feltétlenül nézzük végig a Helikon Kastélymúzeum egyik leglátványosabb állandó tárlatát, a kocsimúzeumot, ahol több híres történelmi személy járművével is találkozhatunk, például Mária Valéria főhercegnő utazókocsijával, Ferencz Ferdinánd parkkocsijával vagy Rudolf trónörökös homokfutójával.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Szombati sportműsor: NB I, topligák, F1, hoki-vb, férfi kézi MK-négyes döntő
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.