Erősebb volt a kereskedők forgalma
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Erősebb volt a kereskedők forgalma
– röviden így összegezte lapunknak az elmúlt hétvégi bolti helyzetet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. – Ahogy arra a múlt csütörtöki bejelentés után számítani lehetett, a családok többsége már másnap megindult, hogy a kéthetes otthon tartózkodáshoz szükséges élelmiszereket és egyéb használati termékeket nagyobb arányban beszerezze. Szombaton folytatódott a lendület, de a fogyasztás összességében meg sem közelítette a pánikszerű beszerzési szintet – jelezte Vámos György. A mától érvényes szigorítások részeként a szövetség azzal számol, hogy
a szokásosnál nagyobb nyomás nehezedik az élelmiszerboltokra az elkövetkező hetekben.
– Ezt az eddigi forgalmi tapasztalatok is alátámasztják. Jellemző, hogy a munkavállalók többsége este hat óra után ér oda az üzletekbe, ahol emiatt fél héttől zsúfolttá válnak a pénztárhoz vezető sorok a közelgő záróra miatt. Sok helyütt az a gyakorlat, hogy 20-30 perccel a hivatalos záróra előtt már nem engednek be vásárlókat, hogy hét órakor zárni lehessen a boltot – mondta a szövetség főtitkára.
Akadt olyan bútoráruházlánc, ahol kiugróan sokan vásároltak, mivel többen előrehozták az egyébként is tervezett bútorvásárlást, az otthoni vagy a kerti átalakításokhoz szükséges beszerzéseket. Ugyanígy a műszaki, számítástechnikai üzletekben is jelentősebb vevői igények jelentkeztek, amit az elrendelt home office-ra és az otthoni tanulásra való felkészülés indokolt. Sőt még a mától bezáró ruhaboltokban is lehetett érezni némi felfutást.
Vámos György kiemelte:
a bezárt boltok üzemeltetőinek fontos támasz, hogy a munkaerő megtartásához a más, bajba került területeken alkalmazott bértámogatást megkapják,
és az is előnyös lehet, hogy a tavalyi bezárásoknál egyértelműbben fogalmaz a mostani jogszabály. Eszerint ugyanis míg korábban a vásárlók nem látogathattak bizonyos üzleteket, most elrendelték ezek bezárását. – Ez kellő alapot adhat a vállalkozásoknak, hogy engedményt kérjenek a bérleti díjakból – hangsúlyozta. Azt is tudni kell: azok a hagyományos üzletek, amelyek párhuzamosan az interneten is értékesítenek, mától a rendelések átadására szolgáló átvevőpontként sem üzemelhetnek.
Tavalyhoz képest újdonság, hogy a szórakoztató- és elektronikai eszközöket árusító üzleteknek is be kell zárniuk, míg a szervizeiknek nem, ahogy a járműjavítók is működhetnek. Engedélyezett a mezőgazdasági és terményboltok, az állateledelesek, az optikai eszközök üzleteinek nyitvatartása, akárcsak a trafikok, posták, lottózók, bankfiókok, a telefontársaságok üzleteinek és a használt mobiltelefonok, laptopok értékesítőinek üzemelése is. Bezártak az ajándékboltok, a könyvesboltok, a játékboltok, a cipő-, ruhaboltok és az ékszerészek is, az ázsiai működtetésű boltok közül pedig a döntően élelmiszer jellegű vegyes termékek kereskedelmével foglalkozó egységek maradtak nyitva. A szervizek mellett zavartalanul üzemelhetnek az ügyvédek, a mosodák, az állategészségügyi szolgáltatók, míg a személyes megjelenést igénylő szolgáltatások, mint például a fodrászat, a kozmetika, a masszázsszalon nem.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Nagy visszatérő kerülhet a Fidesz-KDNP színeiben az Európai Parlamentbe
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Svédország háborús bejelentése mindenkit bajba sodorhat
Friss fejlemények: az orvosok szerint „a csodának köszönhető”, hogy Fico még életben van
Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik
Brutális gyarapodás: ugrásszerűen megnőtt a leggazdagabb magyarok vagyona
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.