Már kétszázezer család otthonteremtését támogatták a csokkal, ami csaknem egymillió embert jelent. Az év végére el fogja érni a százezret azon családok száma, amelyek az otthonfelújítási támogatásban részesülnek, két év alatt pedig már kétszázezer fiatal pár életkezdését segítette a babaváró támogatás – többek között erről beszélt Novák Katalin a Fidesz-kongresszuson. A családügyi miniszter által felsoroltak mind az otthonteremtést segítő intézkedések, hiszen jellemzően a babaváró támogatást is hat-hét házaspár lakáscélra használja.
Mérföldkőhöz érkeztek a családtámogatások
A járvány ellenére mind nagyobb szerepet játszanak az otthonteremtési támogatások a lakásügyletekben. A juttatások egyik fő eredménye, hogy sok család bátrabban belevágott a lakásvásárlásba vagy otthona felújításába, mint ha csak saját erőből és hitelből lett volna erre módja. Az adókedvezményekkel kiegészített csok, a babaváró támogatás és az év elejétől elérhető otthonfelújítási támogatás is mérföldkőhöz érkezett.
– Az otthonteremtési támogatások az elmúlt öt évben érezhető fejlődésen mentek keresztül. 2016 elején még a háromgyermekes családok újlakás-vásárlását vagy házépítését segítő tízmillió forintos támogatás volt a program zászlóshajója. Idén azonban a fokozatos bővítésekkel már több olyan elemből „szemezgethetnek” a csokot igénylők, amelyek önmagukban is milliókkal segítik az ingatlanszerzést. Gondoljunk csak az illetékmentességre, az új lakások amúgy is kedvezményes áfájának visszaigényelhetőségére vagy a csok mellé széles körben elérhető kedvezményes hitelekre – fejtette ki lapunk érdeklődésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte az is előnyös, hogy az újabb elemek a vissza nem térítendő pénzbeli támogatások helyett már hosszú távon is fenntarthatóbb formákban jelentek meg: ilyenek az adókedvezmények (áfa és illeték) vagy a lakáscélú hitelek államilag garantált kamatkedvezményei.
Az elmúlt évek áremelkedése természetesen minden otthonteremtési támogatás reálértékét csökkentette valamelyest. Ugyanakkor a program nehezen számszerűsíthető, mégis egyik legfontosabb eredménye az, hogy a csokot vagy újabban a lakásfelújítási támogatást igénylők nemcsak tervezgettek, hanem tényleg belevágtak a költözésbe vagy a felújításba. Így élhetőbb otthont tudtak kialakítani a családjuknak, ami együtt járt a lakáspiac élénkítésével és a lakásállomány minőségének javulásával is
– magyarázta Balogh László.
Az adatok szerint tavaly minden negyedik adásvételben játszott szerepet a csok: 134 ezer ügylet zajlott a lakáspiacon, miközben 33 ezer család igényelte a csokot.
Balogh László szerint ez azt is jelenti egyúttal, hogy a csok egyáltalán nem drágította annyival a lakásokat, mint amennyivel többen a segítségével meg tudták valósítani lakáscéljukat. – A 2020-as szerződéskötések számát és értékét figyelembe véve a pénzbeli csokos támogatások a tavalyi lakáspiaci forgalom értékének mintegy 4,5 százalékát tették ki, viszont a szerződések az összes adásvétel 25 százalékát adják – jegyezte meg. Hozzátette: ebből az látszik, hogy
az árak számos egyéb mozgatórugója – bérnövekedés, gazdasági növekedés, ingatlanbefektetői aktivitás, inflációs félelem stb. – mellett csak pár százaléknyit nyom a latban a csok.
A Magyar Nemzeti Bank Lakáspiaci jelentése szerint 2015 óta a családokat csaknem 1400 milliárd forintnyi lakáscélú forráshoz juttatták. Ennek 47 százalékát a csokos kölcsön, 45 százalékát a csok vissza nem térítendő milliói, nyolc százalékát pedig az adó-visszatérítések adták. Ezen túlmenően a babaváró támogatások jelentős része, becslések szerint mintegy 1100 milliárd forint is lakáscélt támogatott. Ahhoz, hogy Magyarországon a teljes termékenységi arányszám értéke az elmúlt évek 1,49-es értékéhez képest 2020-ra 1,56-ra javult, a jegybank szerint az otthonteremtési intézkedések érdemben hozzájárultak.
Példátlan bővülés
A jegybank adatai szerint a lakáshitelek kibocsátása történelmi csúcsot ért el 2021 második negyedévében, amikor 2020 azonos időszakához viszonyítva 81 százalékkal nagyobb, 364 milliárd forint értékben kötöttek a bankok lakossági szerződéseket. A példátlan bővülést a 2021-től elérhető új otthonteremtési támogatások és a koronavírus-járvány okozta alacsony bázis egyaránt magyarázza, de a bankokkal folytatott interjúkon elhangzott, hogy a lakásárak emelkedése, az inflációs félelmek és a kamatemelési ciklus nyomán előrehozott kereslet is hatással lehetett a megnövekvő hitelkihelyezésekre. A vizsgált időszakban megkötött lakáshitel-szerződések 28 százaléka, mintegy 104 milliárd forint kötődött a csokhoz, amelynek fele államilag kamattámogatott csokos hitel volt, míg a másik fele a csokhoz kapcsolódó piaci hitel. A legfeljebb hárommillió forintos kamattámogatott otthonfelújítási jelzáloghitelből júniusig összesen 24 milliárd forintot helyeztek ki a bankok. A jegybank szerint az otthonfelújítási támogatás kihasználtsága a kezdeti dinamikus emelkedés után a nyár közepétől stagnálni kezdett, szeptemberben azonban ismételten kiemelkedően sokan vették igénybe. Összességében a benyújtott kérelmek összegének felét igényelték energiahatékonyság-javulást eredményező felújításokra.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRégiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
A Halak ma nagy sikert arat, a Mérleg pedig flörtölni fog
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Megsúgták az égiek: Ez a 4 csillagjegy törődik a legtöbbet a szerelmével
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRégiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.