A britek mintegy 23 százaléka azt tervezi, hogy idén télen nem kapcsolja be a fűtést a magas energiaárak miatt, az arány a 18 év alatti gyermekes szülők körében pedig még magasabb, 27 százalékos – ez derül ki a Liberális Demokraták által megrendelt, múlt héten befejezett közvélemény-kutatásból, amelyet a The Telegraph szemlézett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Súlyos számok: majdnem minden negyedik brit azt tervezi, hogy nem fog fűteni télen a magas energiaárak miatt
A friss közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek több mint tíz százaléka pedig hitelt tervez felvenni a rezsiköltségek kifizetésére.
A 2000 brit felnőtt megkérdezésével elvégzett felmérésben a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy kevesebbet kapcsolná be a fűtést.
A megkérdezettek 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a megugrott energiaszámláinak rendezéséhez hitel felvételét tervezi.
A 18 év alatti gyermeket nevelők körében ez az arány is nagyobb, 17 százalék.
A Brit Nemzeti Statisztikai Hivatal nemrég közölte, hogy a földgáz ára az országban közel 96 százalékkal emelkedett a júliusig tartó egy éves időszakban, míg a villamos energia ára 54 százalékkal.
A Deutsche Bank elemzése szerint az Egyesült Királyságban a gáz és a villamos energia éves, átlagos fogyasztói árinflációja az előrejelzések szerint idén 80 százalék lesz, miközben az eurózóna országaiban ugyanez az arány átlagosan 40 százalék.
További Gazdaság híreink
A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) vezetői az emelkedő megélhetési költségek és az energiaárak növekedése miatt korábban humanitárius válságra figyelmeztettek.
Szerintük ugyanis sokan megbetegedhetnek ezen a télen, mivel többeknek kell majd azt a szörnyű választást meghozniuk, hogy élelmiszerre vagy rezsire költik a pénzüket.
Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Arne Slot is elismerte: ő lesz a Liverpool következő vezetőedzője
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.