A fogyasztóvédelem a vendéglátóipari egységek és szórakozóhelyek mellett a fesztiválokon és a kulturális rendezvényeken is ellenőrzi, hogy betartják-e a 18 év alattiakra vonatkozó kiszolgálási tilalmat – közölte Kupecki Nóra.
Nincs több türelem, nincs több alkohol a kiskorúaknak Magyarországon
A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden – írta a közösségi oldalán kedden az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Az alkoholfogyasztás a 18 év alattiakat komoly egészségügyi következményekkel fenyegeti – indokolta az intézkedést, hangsúlyozva, hogy a jövő nemzedékeinek egészségvédelme kiemelt társadalmi érdek, ezért a fiatalok mindennapjait, a fejlődésüket befolyásoló jogszabályi követelmények betartását visszatérő jelleggel vizsgálják.
A jogsértő kereskedelmi egységek bírságra számíthatnak, ismételt és súlyos szabályszegés esetén 1 évig nem árulhatnak alkoholtartalmú italt, ideiglenes bezárásukat is elrendelheti a fogyasztóvédelmi hatóság – olvasható a helyettes államtitkár bejegyzésében.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket a súlyos hibákat követtek el Fico testőrei
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Mutatjuk, mit ünneplünk pünkösdkor!
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk