Az eddigi legdrámaibb figyelmeztetést intézte kedden az iráni állami tévé a perzsa ország lakosságához: szakértővel tudatta, hogy milliók halhatnak bele a járványba, ha az emberek tovább utazgatnak és nem törődnek az egészségügyi előírásokkal.
Drámai figyelmeztetést intézett a lakossághoz az iráni állami tévé
A felhívás azt követően hangzott el, hogy hétfő éjjel konzervatív síita hívők feldühödött tömege betört hatóságilag lezárt szentélyekbe, a mashadi Imám Rezába és a komi Fatima Maszumébe.
A felhívás azt követően hangzott el, hogy hétfő éjjel konzervatív síita hívők feldühödött tömege betört hatóságilag lezárt szentélyekbe, a mashadi Imám Rezába és a komi Fatima Maszumébe. A tömeget a rendőrség feloszlatta.
A televíziós újságíró – aki amúgy orvos – kedden azzal szembesítette a lakosságot, hogy ha fegyelmezettek, akkor a járvány 120 ezer embert fertőzhet meg, és 12 ezren halhatnak bele, míg lecseng. Ha csupán mérsékelten tartják be az előírásokat, akkor 300 ezerre szökhet fel a fertőzöttek száma és 110 ezerre a halottaké. Ha pedig semmibe veszik az hatósági utasításokat és ajánlásokat, akkor összeomolhat Irán egészségügyi ellátórendszere, négymillió fertőzött lesz és akár három és fél millió halott.
Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a figyelmeztetés nagy változás az iszlám köztársaság vezetőinek tájékoztatáspolitikájában, mivel korábban jó ideig tagadták, hogy súlyos lenne a helyzet.
A Közel-Keleten eddig mintegy 18 ezer koronavírusos megbetegedést erősítettek meg, ezek 90 százalékát Iránban. Keddre – egy nap alatt – 13 százalékkal emelkedett a halálozási hányad: további 135 emberrel végzett a kór, így a ragály hallottjainak száma Iránban kedd délre 988-ra nőtt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAmerika kudarca: Kína és Oroszország népszerűsége egyre növekszik
A világ nagy részében az Egyesült Államok egyre népszerűtlenebbé válik a nagyhatalmak közül.
Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
Kiskorú lányokat kényszerített prostitúcióra egy migránsbanda Spanyolországban
Az áldozatokat nemcsak korukból fakadóan, hanem kábítószer-problémáik és családi gyökereik hiánya miatt tudták kihasználni.
A német politikus betiltaná a kalifátust akaró iszlamista csoportot + videó
Németországban nincs egységes álláspont a kérdésben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik
Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt
Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról
Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
Ancelotti odaszúrt Tuchelnek: Mi is nekiállhatnánk panaszkodni
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk