Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek – közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.
Ecuador: több mint 700 holttestet találtak a lakásokban
A latin-amerikai országban Guayaquilben a legrosszabb a járványhelyzet. A kórházak tele vannak betegekkel, a temetkezési vállalatok pedig nem győzik eltemetni a halottakat. Már április elején jelentette a média, hogy a tengerparti városban a hatóságok kénytelenek tengeren odaszállított hűtőkonténerekben elhelyezni a holttesteket. A közösségi médiában pedig az utcán hagyott holttestekről jelentek meg lakossági felvételek, a kormány ennek hatására döntött a csoport felállításáról.
A rendőrökből és katonákból álló különleges járványügyi csoport három héttel ezelőtt kezdte meg munkáját. Az nem derült ki a tájékoztatón, hogy az összegyűjtött holttestek közül hány volt vagy lehetett koronavírusos betegé. Jorge Wated, a különleges alakulat parancsnoka ugyanakkor azt elmondta, hogy az összegyűjtött holttestek közül mintegy 600 azonosított embert már eltemettek a város két temetőjében.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint Ecuadorban 7500 az igazolt fertőzöttek száma, és ebből 333-an haltak meg a betegségben azóta, hogy a vírus február 29-én megjelent az országban. Guayas tartományban jegyezték fel a fertőzések 72 százalékát, ezen belül Guayaquil városban mintegy 4000 a fertőzöttek száma.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFél tonna kokaint találtak a kocsma parkolójában
Négy férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.
Valami készül Rafahban
Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból.
Brutális esőzések Brazíliában + videó
A heves esőzések hatalmas áradásokat okoztak.
„Senki bábja nem vagyok” + videó
Panamában a konzervatív José Raul Mulino nyerte az elnökválasztást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hamarosan egy színpadra áll Magyar Péter a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel
Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak
Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje
Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló
Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját
Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFél tonna kokaint találtak a kocsma parkolójában
Négy férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.
Valami készül Rafahban
Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból.
Brutális esőzések Brazíliában + videó
A heves esőzések hatalmas áradásokat okoztak.
„Senki bábja nem vagyok” + videó
Panamában a konzervatív José Raul Mulino nyerte az elnökválasztást.