Az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság közlése szerint a 38 éves férfi interneten, valamint az egyik, Milánóban működő iszlám központban éltette az Iszlám Államot, a dzsihadista harcosokat, a Nyugattal szembeni terrorakciókat. Fiatalkorúakat is toborzott a terrorista szervezetnek.
Egy dzsihadista szerint Allah a járvánnyal bünteti a Nyugatot
Allah prófétának mondott köszönetet a nyugati világot sújtó koronavírusért az Iszlám Államnak fiatal terroristákat toborzó, radikalizálódott olasz férfi, akit Milánóban vettek őrizetbe szerdán.
Nicola Ferrara, aki az Issa Ferrara nevet vette fel a déli Pugliából 2011-ben költözött Milánóba, ahol a többi között parkolóőrként dolgozott. A Katarban és az Egyesült Arab Emírátusokban 2015-ben tett útját követően radikálizálódott, elsősorban internetes felületeken hirdette az Iszlám Állam terrorista merényleteit. Felvételeket és felhívásokat osztott meg a világhálón, gyűlöletet hirdetett a keresztényekkel és a zsidókkal szemben. A férfit régóta megfigyelés alatt tartották.
Lehallgatott telefonbeszélgetéseiből kiderült, hogy a koronavírus-járvány olaszországi terjedésekor köszönetet mondott Allahnak a betegségért, mivel ezzel – a férfi szerint – féket vetett a szabados nyugati életstílusnak, megtiltva mindent, ami a radikális iszlám számára is tiltottnak számít, a több között, hogy a nyugatiak szabadon igyanak, dohányozzanak és mozogjanak.
A férfi kezdetben arab ruhákat viselt, később azonban úgy döntött, nem hívja fel magára a figyelmet és az olaszok között elvegyülve folytat propagandát. – Mosolygok rájuk, miközben a halálukat kívánom – jegyezte be az interneten.
A hatóságok azután döntöttek az őrizetbevételről, miután a férfi Milánó egyik iszlám központjában fiatalokat kezdett toborozni. A nyomozók szerint agymosásnak vetett alá egy olasz és egy tunéziai származású 17 évest, akiket arra akart felkészíteni, hogy Afganisztánban kapcsolódjanak az Iszlám Államhoz. A 2009-től engedély nélkül működő, az arabul fényt jelentő An-Núr nevű milánói iszlám központot, amelyet elsősorban bangladesiek látogatnak, a hatóságok szintén ellenőrzés alatt tartották.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBajban van Biden: Trump egyre népszerűbb a fekete szavazók körében is
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta.
Pénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt van Karácsony Gergely válasza a budapestiek gondjaira - videó
Megőrültek a svédek is
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Bundesliga: veretlenül lett bajnok a Leverkusen, Schäferék bent maradtak
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk