Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Béchara Boutros Rai bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája Magyarország részvétnyilvánításáért és a bejrúti robbanás kárainak elhárításához nyújtott egymillió eurós támogatásért – tájékoztatta a távirati irodát Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Maronita pátriárka: hálásak vagyunk Magyarország segítségéért
Orbán Viktornak címzett levelében a bíboros azt írta: Isten áldását kérem Önre és Magyarországra.
Közlése szerint a Hungary Helps Program keretében folyósított segélyt a magyar kormány már csütörtök délelőtt sikeresen eljuttatta a Libanoni maronita egyháznak. Rai bíboros, pátriárka levelében felhívta a figyelmet a bejrúti tragédia súlyos következményeire, az állami és egyházi létesítményekben keletkezett hatalmas károkra, valamint a libanoni társadalom, a családok szenvedésére.
– Isten áldását kérem önre és Magyarországra, és biztosítom arról, hogy imáinkban mindig egyek leszünk, azt remélve, hogy a cédrusok és a szentek országa főnixként fog megújulni, a jövőben is tanúsítván Isten szeretetét, valamint a béke, az igazság és a szabadság értékeit
– írta a magyar miniszterelnöknek a maronita pátriárka.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: Elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
A kormány nem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Világháborúra készen az oroszok
Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal.
A nyugdíjak miatt bukhat a német kormány
A német szabad demokraták javaslata próbára teszi a kormánykoalíciót.
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Az Európai Bizottság elnöke megpróbálta kioktatni Hszi Csin-pinget – szakértők szerint Brüsszel súlyos kompetenciaválsága a hatalom elmozdulását eredményezheti.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: a magyar Zelenszkij
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Őrjöngenek a Netflix előfizetők: felháborító döntést hozott a szolgáltató
Döntöttek az új üzemanyagárakról
Szoboszlai miatt egymásnak ugrottak; könnyek szöktek Klopp szemébe
Magyar Péter EP-jelöltje szerint agymosott nép a magyar
Egy 100 éves férfi baltával levágta a felesége fejét (18+)
Férfi kézi: az olaszoktól kapott pofon után lemondott a montenegrói kapitány
Pusztító csapást mér az ukrán állásokra az orosz helikopter + videó
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Címoldalról ajánljuk