Folytatódnak a mentési műveletek a kedd esti bejrúti robbanás túlélőinek feltárása érdekében: a helyi Vöröskererszt tagjai katonák és önkéntesek segítségével igyekeznek felkutatni a még a kikötő közelében lévő összedőlt épületek romjai között lévő sebesülteket. A legfrissebb adatok szerint a detonációban legalább 157 ember vesztette életét, a sérültek száma pedig meghaladja az ötezret, de a tisztviselők arra számítanak, hogy ez a szám növekedni fog, ugyanis rengeteg embert tartanak még mindig eltűntként nyilván.
Négy napot kaptak a nyomozók, hogy megtalálják a felelőst
Négy napot kaptak a robbanás felelőseinek felkutatására a libanoni nyomozók – írta az Al-Dzsazíra pánarab csatorna hírportálja.
Mihamarabb felelősöket akarnak
Közben az Al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió portálja saját forrásaira hivatkozva azt írja: a helyi nyomozók négy napot kaptak arra, hogy előállítsák a rendkívüli mulasztás eredményeként bekövetkezett detonáció felelőseit. Mint ahogy azt a Magyar Nemzet is megírta: Michel Aoun libanoni államfő már szerdán ígéretet tett, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálatot indítanak az ügyben, az elnök emellett pedig a kéthetes katasztrófahelyzet kikiáltását is indítványozta. Az Al-Dzsazíra egyébként úgy tudja, hogy a bejrúti kormány már több kikötői tisztviselő házi őrizetét is elrendelte, a hatóságok pedig azt próbálják kideríteni, hogy ki lehet felelős a több tucat ember életét követelő gondatlanságnak.
Mint ismeretes, a robbanást egy orosz hajóról elkobzott, 2750 tonnányi ammónium-nitrátot tartalmazó rakomány, illetve az annak közvetlen közelében lévő tűzijátékraktár eddig ismeretlen okokból történő berobbanása okozta. Kiszivárgott dokumentumok szerint vámtisztviselők többször kezdeményezték a rakomány elszállítását, de nem történt intézkedés az ügyben.
Macron a helyszínre sietett
Közben Bejrútba látogatott a francia elnök. Franciaország politikai és gazdasági befolyása mindenkor rendkívül jelentősnek számított az első világháborút követően a francia mandátumterületekhez tartozó, függetlenségét 1943-ban elnyerő Libanon felett, nem meglepő tehát, hogy Emmanuel Macron az első külföldi vezető, aki a katasztrófa helyszínére látogatott. A francia elnököt a Twitteren közzétett videók szerint óriási, feldühödött tömeg kísérte a belváros utcáin, akik a mielőbbi belpolitikai változások támogatását sürgették.
Emmanuel Macron hangsúlyozta:
Libanonnak mielőbb politikai reformokra van szüksége, máskülönben az ország tovább süllyed.
A francia államfő azt is nyomatékosította, hogy a francia segítség nem kerülhet korrupt kezekbe. Hozzátette: új politikai megállapodást szorgalmaz a libanoni vezetők között. Ígérete szerint egyébként valamennyi politikai erővel asztalhoz fog ülni a közeljövőben, és új alkura fogja kérni őket.
Ahogy arról a robbanást túlélő libanoni szemtanúk a Magyar Nemzetnek beszámoltak, a libanoni főváros szinte a földdel vált egyenlővé, többen egyszerűen azt hitték, hogy atomrobbanás történt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDeutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választásnak, mint most
A kormánypártok uniós parlamenti listavezetője Erdélyben járt.
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserél
Az amerikai védelmi tárca korábbi főtanácsadója szerint veszélyben van az ukrán elnök széke.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
A vatikáni múzemok alkalmazottai elégedetlenkednek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor a Liu-fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel
Tovább fokozódik a háborús őrület - videó
Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző
Egy áthúzott nadrágszíjat ábrázoló képpel fotózkodott Magyar Péter Mezőkövesden
Végleg bezárják az állatkerteket
Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt
Orbán Viktor véleményt mondott a Liu-fivérek országváltásáról
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Manfred Weber a családját is háborúba küldené?
„Ha ez megtörténik, Európának harangoztak”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDeutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választásnak, mint most
A kormánypártok uniós parlamenti listavezetője Erdélyben járt.
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserél
Az amerikai védelmi tárca korábbi főtanácsadója szerint veszélyben van az ukrán elnök széke.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
A vatikáni múzemok alkalmazottai elégedetlenkednek.