A kancellár Armin Laschet tartományi kormányfővel tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy az utóbbi hetekben megduplázódott – az 1400 körüli szintre emelkedett – az új típusú koronavírussal fertőzöttek naponta regisztrált száma. Ezért a legnagyobb következetességgel be kell tartani és be is kell tartatni a higiéniai szabályokat, és nem lehet tovább lazítani a korlátozásokat – mondta Merkel.
Nem lehet lazítani a járványügyi korlátozásokat Németországban
A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban – mondta Angela Merkel kancellár kedden Düsseldorfban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánynál tett látogatása után.
Jelezte, hogy egyelőre nem tartja szükségesnek a megszüntetett korlátozások visszaállítását. Mint mondta, a fertőzöttek szűrésével és a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok „még” ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.
Laschet kiemelte: ha mégiscsak további szigorításokra lesz szükség, mindenképpen úgy kell eljárni, hogy ezek ne a gyermekeket és a közoktatási rendszert sújtsák.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elszabadultak az indulatok a Facebookon: olyat tett a TV2 sztárja, amit nem kellett volna
Hack Péter felugrott az SZDSZ-es nosztalgiavonatra
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Megőrültek a svédek is
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk