Éleslőszerrel lőtt a tüntető tömegbe a mianmari rendőrség kedden, két tiltakozó válságos állapotban van – mondták az indokínai ország egészségügyi forrásai. A tavaly novemberi választásokon győzelmet arató kormánypárt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért szóvivője, Kji Toe elmondta, hogy legalább heten megsebesültek egy megmozduláson a fővárosban, Nepjidában, ahol a rendőrség éleslőszert, gumilövedéket, vízágyút és könnygázt is bevetett a tüntetők ellen. A sebesültek közül hárman kórházba kerültek. Ketten – egy harmincéves férfi és egy 19 éves nő – válságos állapotban vannak, őket lőtt sebekkel szállították be.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.