Tavaly januárban a Reuters hírügynökség még interjút is készített vele, amelyben felidézte, hogy 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg T–34-es tankvezetőjeként hogyan tarolták le a tábort körülölelő kerítéseket, majd osztottak ételt a foglyoknak.

– Ott álltak rabruhában. Csak szemek, résnyire nyitott szemek. Szörnyű volt, nagyon szörnyű

– emlékezett vissza még 75 évvel később is jól láthatóan megindultan. – Odadobáltuk nekik az összes konzervünket, aztán máris indultunk fasisztákra vadászni – fogalmazott máskor a Süddeutsche Zeitungnak. Elmondása szerint akkor még nem is tudta, hogy mi zajlott a haláltáborban, csak évekkel később ismerte meg a náci bűntetteket.

David Dusman katonaként harcolt a kurszki és a sztálingrádi csatában is, ő maga is súlyosan megsebesült, az egyik tüdejét elvesztette. Ám ez sem akadályozta meg abban, hogy profi sportolóvá váljon, orvosi és sporttanulmányai után 1951-ben megnyerte a szovjet vívóbajnokságot. Ezután 1952-től 1988-ig a női vívócsapatot edzette. Ott volt az 1972-es müncheni olimpián is, ahol a Fekete Szeptember nevű palesztin szervezet tagjai az izraeli olimpiai válogatott több tagját ejtették túszul és ölték meg.

– Hallottuk a lövéseket és a helikopterek zúgását. Éppen az izraeli csapattal szemközt laktunk. Mi és az összes sportoló halálra rémültünk

– nyilatkozta a történtekről évekkel később.

A lengyelországi Gdańskból származó zsidó családot a hőstettek és sikerek ellenére sem kímélte a sztálinista rendszer. David Dusman orvos apja hosszas raboskodás után a gulágon halt meg, amit a férfi sosem feledett. Amikor tehette, 1990-ben előbb Ausztriába emigrált, majd néhány évvel később Németországba költözött. Münchenben a helyi zsidó közösség elismert tagja lett, 94 éves koráig szinte naponta bejárt a müncheni vívóklubba, ahol órákat tartott.