A Svájci Néppárt minden idők egyik legjobb eredményét érte el a szombati választásokon. Az SVP a szavazatok 29 százalékát kapták, négy éve még csak 25,6 százalékot tudtak megszerezni. A kampányukban nagy hangsúlyt kapott a bevándorlásellenesség.
Ez még az előzetes várakozásokat is felülmúlja. A hivatalos eredményekre még vasárnap késő estig várni kell. Második helyen a Szociáldemokraták értek be 17,4 százalékkal.
A párt két évtizede a legnépszerűbb Svájcban, köszönhetően annak, hogy nagyrészt a hazai kérdésekre, például a bevándorlásra és a gazdaságra összpontosít. Az SVP a túlterhelt infrastruktúrára és a lakáshiányra hivatkozva tízmillió főre akarja korlátozni az ország lakosságát.
A sajátos svájci politikai rendszerben a parlament két házának együttes ülésén négy évre választják meg a végrehajtó hatalmat gyakorló szövetségi tanácsot, a hétfős kormányt, amelynek elnöke egyben állam- és kormányfő is.
Őt és az alelnököt évente választja újra a parlament a kormány tagjai közül. Az elnöki tisztséget 2023-ban a szociáldemokrata Alain Berset tölti be, aki 2012 óta belügyminiszter is, s idén júniusban bejelentette, hogy az év végén visszavonul a politikától.
A legutóbbi 2019. október 20-án megtartott parlamenti választáson az SVP a 200 fős parlamentben 55 képviselői helyet szerzett. A Svájci Szociáldemokrata Párt (SPS) 39, a liberális Szabaddemokrata Párt 29 képviselői mandátumhoz jutott. A baloldali Zöldpárt harminc, a Zöld Liberális Párt (GLP) 16 mandátumot szerzett, a két zöldpárt még soha nem kapott ennyi voksot.
A leköszönő kormánykoalícióban részt vevő Kereszténydemokrata Néppárt 28 képviselői helyhez jutott, a Konzervatív Demokrata Párt három mandátumot szerzett, ezt a két párt 2021-ben Centrum néven egyesült.
Borítókép: Egy férfi leadja voksát a parlamenti választásokon egy delemont-i szavazóhelyiségben 2023. október 22-én. (Fotó: MTI/AP/Keystone)