Orbán Viktor Kínában: Blokkosodás és elzárkózás helyett együttműködés

A magyar kormányfő Kína miniszterelnökével tárgyalt.

2023. 10. 16. 6:20
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kína a világ második legnagyobb gazdasága és idén Magyarország legnagyobb külföldi befektetője – írta közösségi oldalán Orbán Viktor, miután Kínában Li Csiang miniszterelnökkel tárgyalt. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Blokkosodás és elzárkózás helyett Magyarország célja a gazdasági együttműködésünk fejlesztése.”

Ezen dolgoztunk ma Kína miniszterelnökével – tette hozzá.

Katonai tiszteletadással fogadta Pekingben Orbán Viktor miniszterelnököt Li Csiang kínai kormányfő, majd kétoldalú tárgyalást folytattak egymással – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Li Csiang kiemelte: a földrajzi távolság ellenére erős, régi barátság köti össze a két országot. Hozzátette: 

Kína értékeli, hogy Magyarország volt az első európai állam, amelyik aláírta az Egy övezet, egy út gazdasági együttműködést. Elmondta: kétoldalú kapcsolataink barátiak, és gyümölcsöző eredményei vannak. 

Orbán Viktor is kiemelte a személyes barátságot és az eredményes együttműködést. Hangsúlyozta: politikai barátságunknak mélyebb, kulturális alapjai is vannak. Emlékeztetett: most lesz a 75. évfordulója a két ország közötti kapcsolatok felvételének. „Kína jó barátja vagyunk Európában, és jó reményeket fűzünk a további együttműködéshez” – mondta a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben kétoldalú tárgyalásokat folytat majd Hszi Csin-ping államfővel, és programja során találkozókat bonyolít le a legnagyobb kínai vállalatok és bankok vezetőivel is. A magyar kormányfő hétfőn Tien Kuo-Livel (Tian Guoli), a China Construction Bank elnökével tárgyalt. 

TIEN Kuo-li; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor Tien Kuo-Livel, a China Construction Bank elnökével
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Li Csiang (Forrás: Facebook/Orbán Viktor)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.