Elképesztő videó kering a közösségi oldalakon, egy teherautó sofőrje belerohant egy előtte álló kamionba. Az emberek a mentés pillanatait rögzítették, a felvételen jól látható, hogy a teherautó kabinja teljesen megsemmisült, a benne ülő férfi pedig a csodával határos módon megúszta a balesetet. Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem lett tragédia az esetből.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek.”
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy visszatérő kerülhet a Fidesz-KDNP színeiben az Európai Parlamentbe
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elszabadultak az indulatok a Facebookon: olyat tett a TV2 sztárja, amit nem kellett volna
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Élő közvetítésünk az F1-es Emilia-Romagna Nagydíj kaotikus harmadik szabadedzéséről
Megőrültek a svédek is
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk