Eljött az ideje, hogy teljesítsék Vlagyimir Iljics Lenin akaratát, és az anyja mellé temessék – vélekedett Leonyid Szluckij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) elnökjelöltje és frakcióvezetője. Szluckij a bolsevik forradalom vezetője halálának 100. évfordulóján osztotta meg álláspontját a kérdésben.
Lenin eltemetését sürgette az Oroszországi Liberális Demokrata Párt elnökjelöltje
Úgy vélem, eljött az ideje, hogy teljesítsük a forradalmár akaratát – jelentette ki a politikus.
Vlagyimir Uljanov (Lenin) bebalzsamozott holtteste a mai napig a moszkvai Vörös téren lévő mauzóleumban, üvegkoporsóban található, az anyja (születési nevén: Marija Alekszandrovna Blank) pedig a szentpétervári Volkovkai ortodox temetőben nyugszik. Szluckij emlékeztetett rá, hogy maga Lenin is azt akarta, hogy édesanyja mellé temessék el.
Úgy vélem, eljött az ideje, hogy teljesítsük a forradalmár akaratát
– írta a politikus, akinek pártja – amelyet 2022-es haláláig Vlagyimir Zsirinovszkij vezetett – az elnevezése ellenére konzervatív politikai irányvonalat képvisel. Szluckij úgy vélekedett, hogy az elhunytak nyugalomba helyezése fontos rítus a keresztények és a civilizált emberek számára.
További Külföld híreink
Szergej Malinkovics, az Oroszország Kommunistái parlamenten kívüli párt központi bizottságának elnöke és elnökjelölt-aspiráns a RIA Novosztyi hírügynökségnek kijelentette: követelni fogja az orosz parlament alsóházától, hogy Szluckijt a Lenin eltemetésére vonatkozó javaslata miatt fosszák meg képviselői mandátumától.
A párt a házelnöknek címezve követelni fogja, hogy Szluckij képviselőt fosszák meg mandátumától a Lenin újratemetésére vonatkozó megosztó javaslatával kapcsolatban. Az ilyen kijelentések ellentmondanak a társadalmi konszolidáció kurzusának a különleges hadművelet időszakában, ő egy felelőtlen politikus, és végleg el kellene veszítenie az orosz parlamenti képviselői státusát. A kérdést, hogy hol nyugodjon Lenin, már régen eldöntötték, többek között Vlagyimir Iljics rokonai
– mondta Malinkovics. Mivel Malinkovics pártja nem rendelkezik parlamenti frakcióval, a politikus elnökjelölti bejegyzése Szluckijtól eltérően nem automatikus. A szavazólapra való felkerüléséhez a hónap végéig százezer támogató aláírást kell összegyűjtenie. Oroszországban az elnökválasztást idén három napon át – március 15-én, 16-án és 17-én – tartják majd.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIllegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Szombaton hallgatják ki Juraj Cintulát, aki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövette szerdán
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Zelenszkij őszinte vallomása: 120-130 F–16-os választja el Ukrajnát a győzelemtől
Legyünk pontosabbak, attól, hogy a légvédelem területén paritásba kerüljön az oroszokkal.
Totális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Áll a bál a királyi családban: szörnyű, ami kiderült III. Károly királyról
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Egy ember meghalt a dombóvári háztűzben, 23 tűzoltó próbálta megmenteni
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIllegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Szombaton hallgatják ki Juraj Cintulát, aki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövette szerdán
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Zelenszkij őszinte vallomása: 120-130 F–16-os választja el Ukrajnát a győzelemtől
Legyünk pontosabbak, attól, hogy a légvédelem területén paritásba kerüljön az oroszokkal.
Totális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.