Az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy Észak-Korea továbbra is fejlett katonai képességeket, köztük nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat fejleszt – ismerte el John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivő, amikor a csütörtöki fehér házi sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy Észak-Korea képes lehet-e megtámadni az országot.
Megtámadhatja-e Észak-Korea az Egyesült Államokat?
Egy lehetséges észak-koreai támadásról, illetve az elnökválasztásba való beavatkozásról kérdezték a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivőjét.
Megtesszük, amit meg kell tennünk, hogy meg tudjuk védeni az Egyesült Államokat, meg tudjuk védeni szövetségeseinket és partnereinket
− tette hozzá Kirby.
Az év folyamán az Egyesült Államokban és Dél-Koreában is választásokat tartanak, Észak-Koreát pedig gyakran vádolják rosszindulatú kibertevékenységgel, sőt azzal, hogy a mesterséges intelligenciát is beveti a minél kifinomultabb hekkertámadások érdekében. Beavatkozhat-e az ázsiai ország az amerikai elnökválasztásba? Kirby ezt kizártnak tartja.
Semmilyen külföldi szereplő – sem állami, sem egyéb – nem avatkozhat be a választásokba, és pont. És ebben a választási ciklusban ugyanolyan éberek leszünk, mint a múltban, hogy mindent megtegyünk a beavatkozási kísérletek azonosítása és meghiúsítása érdekében
− szögezte le a nemzetbiztonsági szóvivő.
Az elmúlt hónapok során fokozódott a feszültség a Koreai-félszigeten. Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán több hadgyakorlatot is tartott Phenjannal szembeni elrettentésként, Észak-Korea pedig válaszul fokozta a fegyverkezést, és legfőbb ellenségeként nevezte meg Dél-Koreát az alkotmányában.
Nemrég Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kijelentette, hogy a két Korea békés újraegyesítése már nem lehetséges, és nem sokkal később lerombolták azt a Phenjanban álló emlékművet, amely a megbékélés reményét szimbolizálta.
Szerdán Észak-Korea több manőverezhető robotrepülőgépet lőtt ki a Sárga-tenger felé, múlt héten pedig hiperszonikus rakétákat indítottak a Japán-tenger irányába.
További Külföld híreink
Borítókép: Az észak-koreai kormánynak a KCNA állami hírügynökség által közreadott képén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (k) új fejlesztésű fegyvereket és felszereléseket tekint meg egy észak-koreai hadiipari üzemben 2024. január 9-én (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTovábbra is súlyos állapotban a meglőtt szlovák miniszterelnök + videó
A háborúpárti tettes készülhetett a merényletre.
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Egy férfi karóval gyilkolt meg egy fiút Rétközberencsen
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Házasság első látásra: titokzatos hódoló tűnt fel János oldalán – mi lesz ebből?
Vezércikk: A Fico-merénylet veszélyes folyamatok kezdete lehet Európában + videó
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Elesett az M7-es, pedig még nincs is hétvége
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTovábbra is súlyos állapotban a meglőtt szlovák miniszterelnök + videó
A háborúpárti tettes készülhetett a merényletre.
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
Az amerikai kormányzat hivatalosan is kezdeményezte a marihuána veszélyességi fokozatának enyhítését
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.